Természetkárosítás uniós pénzből

A Lehet Más a Politika arra kéri az érintett hatóságokat, hogy vizsgálják felül  a Velencei-tó kapuja projektet,  vessék össze a kiviteli és engedélyezési terveket azzal, ami valójában történik. A köztéri növényzet engedély nélküli pusztítása ugyanis immár Magyarországon is jogsértő, az EU-támogatásoknál pedig kifejezetten kizáró ok lehet az indokolatlan mértékű természetkárosítás. Arra is kíváncsiak lennék, hogy vajon mi lehet az az uniós cél, melyet ez a beruházás szolgál – mi ugyanis nem tudtunk rájönni, viszont számos olyan európai alapelvet és célkitűzést találtunk, amivel a projekt a jelenlegi formájában ellentétesnek látszik. A Velencei-tó kapuja projektben együtt van minden, ami az utóbbi évek uniós forrásból finanszírozott fejlesztéseiből nyugodtan kimaradhatna. A könnyen jött pénzzel magyarázható túlépítettség, a természeti környezet, a tájkép és a hagyományok semmibevétele, a fenntarthatóság teljes hiánya, a helyi lakosság kihagyása a tervezésből és az előkészítésből – ez az, amire azt mondhatjuk: így nem szabad építeni.
A tervezők homokos strandot, fedett és fűtött sétányt, hipermarketet, rendezvényközpontot – vagyis gyakorlatilag egy plázát álmodtak a mostanáig élő növényekkel benőtt parti részre. Ami a hely eddigi legfőbb vonzerejét adta – a csend, a természet közelsége és a szabad megközelíthetőség –, megszűnik és átadja a helyét olyasminek, ami bárhol a városban (vagy az országban) jobb helyen lenne, mint egy természetes állapotban lévő tó partján.
A beruházás több mint kétmilliárd forintba kerül majd. Ebből 1,4 milliárdot uniós pályázaton nyert a város, legalább 600 milliót tehát saját forrásból kell előteremteni. Ilyen konstrukcióban csak olyasmit szabadna építeni, ami garantáltan megtérül, különben a település végzetesen eladósodik.
A megvalósíthatósági tanulmány évi 418 ezer látogatóval számol, de jelenleg a Velencei-tó medencéjének teljes vendégforgalma nem éri el az évi 120 ezer főt. A kérdéses területen ma is áll egy kisebb szállodaépület és egy pavilonsor: ezek az év nagy részében konganak az ürességtől, a főszezont leszámítva a környék teljesen néptelen. Nem véletlenül: Velence 5000 fős település, a munkaképes lakosság döntő többsége ingázó, és a bevásárlásaikat is a nagyvárosokban intézik.
A déli tópart összes vasútállomását is „famentesítették”, szintén uniós pénzből, és hasonló módszerekkel: bár az eredeti peronokat direkt úgy alakították ki, hogy középen helye legyen egy fasornak, a munkák során a velencei, a gárdonyi és az agárdi állomás ötven éves, makkegészséges hársfáit is kivágták.
A lakosság időről időre tiltakozik, aláírásgyűjtések indulnak, demonstrációk követik egymást, ez azonban a helyi döntéshozókat nem zavarja. Mintha a múlt század ötvenes éveiben járnánk, amikor az ingatlan beruházások a növényzet kiirtásával kezdődtek, és nem volt divat megkérdezni a lakosság véleményét.