2026. 09. 21. hétfő

Máté, Mirella

1 EUR 364 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Felemásra sikeredett polgármester-jelölti fórum a MISEK-ben
royal_magazin_PNG

Felemásra sikeredett polgármester-jelölti fórum a MISEK-ben

Fórumon mondhatták el elképzeléseiket a városi kórház működtetésével kapcsolatban a MISEK dolgozói számára a miskolci polgármesterjelöltek hétfőn délután a kórház kultúrtermében. A rendezvény felemásra sikeredett, mert bár a terveket mindenki ismertette, a fórum azonban kis híján vitába fulladt, és arról az egyik jelölt távozott is.

A tájékoztatón dr. Kriza Ákos, a Fidesz-KDNP és Hircsu Ákos, a SZEME polgármesterjelöltje vett részt, Káli Sándort – parlamenti elfoglaltsága miatt – dr. Mokrai Mihály alpolgármester képviselte, Szegedi Márton, a Jobbik polgármesterjelöltje pedig nem jelent meg a dolgozók előtt.

kriza_nincs_3.jpgAz eredeti program szerint a résztvevőknek öt perc állt rendelkezésükre, hogy kifejthessék elképzeléseiket a kórház jövőbeni működtetéséről. A felszólalók sorát dr. Kriza Ákos nyitotta, aki beszéde után azonnal várta a dolgozók kérdéseit. Az eredeti program szerint a kérdések előtt a másik két résztvevőnek is beszélnie kellett volna, amire a moderátor is felhívta a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjének figyelmét. Dr. Kriza Ákos ismételten a résztvevőkhöz fordult, mondván, hogy ő nem vitázni, hanem beszélgetni jött. Ezután dr. Mokrai Mihály alpolgármester felszólította fel dr. Kriza Ákost, hogy tartsa be a demokratikus vita szabályait vagy távozzon.

Dr. Kriza Ákos megismételte korábbi kijelentését, és közölte, hogy a továbbiakban nem kíván részt venni az eseményen. A fórum – a Fidesz-KDNP jelöltjének távozása után – Hircsu Ákos és dr. Mokrai Mihály jelenlétében folytatódott tovább.-vajtó-

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés