A magyar társadalmat joggal érdekelheti, hogy a magyar tulajdonú, (s főleg a Gazdasági Minisztérium felügyelete alatt álló) MFB, és Hujber Ottó szocialista nagyvállalkozó között kötött, vagy előkészített szerződés, a 20 milliárdos hitelfolyósításról mit tartalmaz.
Akkor, amikor a magyar kormány 120 milliárd Ft-tal szorította meg – idén – a magyarokat, főleg a kisembereket, joguk van megtudni, hogy a megszorítás 1/6 –át kitevő hitelt milyen feltételekkel kívánják nyújtani, milyen futamidővel, milyen kamattal stb. a BHD-nek, miközben hazánkban a kis-közép vállalkozók 200 %-s garancia mellett sem kapnak hitelt a vállalkozásuk újraindításához, vagy megfinanszírozásához a kereskedelmi bankoktól
A harmadik köztársaság számára „annyira” fontos beruházás hatásfoka – fizikusok állítása szerint – a 30 %-ot sem éri el, így érthetetlen, hogyan állapíthatták meg a bank kockázatelemzői, hogy a beruházás megtérül, s a magyar társadalom és helyi borászok javát szolgálja, miközben az utóbbiak hamarabb megjelentek a borvidéken, mint Hujber Ottó.
A szerencsi típusú erőműveket nyugati országokban kis kapacitással építik, ahol helyben képződik a nyersanyag, a feldolgozásra nem távolról, költségesen szállítják a „szalmát” és az energiafüvet, ezek a kiserőművek kisvárosi szinten a kommunális hulladékok újrahasznosítását szolgálják.
Vajon kinek és mennyi haszna származhat abból, hogy giga szalmatüzelésű erőművet építsen a világhírű Tokaj-Hegyalján, amivel szétvernek egy kultúrtájat, veszélyeztetnek egy hungarikumot.
A szánalmas aláírásgyűjtés az erőmű építése mellett, azt bizonyítja, hogy valakiknek nagyon nagy érdekében áll a szocialista típusú nagyvállalt felépítése. Ráadásul népbutítás a munkahelyteremtés áfiuma. A szerencsi szalmatüzelésű erőmű alig észrevehetően csökkentené a hegyaljai város munkanélküliségi rátáját, miközben már-már úgy van beadva a magyar társadalomnak, hogy csak Szerencsen van elviselhetetlen munkanélküliség, s ezt nemzeti ügyként kell kezelni. Szerencs tragédiája ellenére is vannak az országban olyan városok, vagy területek, ahol a munkanélküli ráta magasabb „Hegyalja Kapujánál”.
Helyesebb lett volna a Cukorgyár megőrzése, megmentése. A cukorgyár bezárásának következtében mintegy 110 munkásnak és családjának vette el a kenyerét a butaság. Szerencs munkás családainak arra kellene gondolni, hogy kik hozták őket ilyen elkeserítő helyzetbe, kiknek nem jutott ideje – az erőmű erőszakolása miatt – arra, hogy a cukorgyárat megmentsék.
Az új kormánynak azt is vizsgálnia kellene, hogy a Nyíregyházán és Miskolcon elutált beruházást milyen partikulás érdekek miatt erőszakolják Hegyaljára. Az emberi lelketlenség miatt, nem a világörökséget kell okolni, mert lehet, hogy évek múlva, még a szerencsiek is hálásak lesznek a világörökségnek, mert megkímélte őket egy betonmonstrum látványától, netán káros hatásaitól.
Májer János
