2026. 09. 26. szombat

Jusztina

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Válaszol a Miskolci Tűzoltóság
Válaszol a Miskolci Tűzoltóság

Válaszol a Miskolci Tűzoltóság

Válaszol a Miskolci TűzoltóságAz elmúlt hetekben több feltételezés jelent meg a sajtóban a tavaly augusztusi, Középszer utcai paneltűz okán és a csütörtöki miskolci közgyűlésen tárgyaltak a parancsnok fegyelmi ügyét, mely szerint Őt megrovásban részesítették. Ezekre reagálva pénteken adott ki közleményt a Miskolci Tűzoltóság.

 

„A tavaly nyári tragikus Középszer úti tűzeset tűzvizsgálati eljárásával összefüggésben másodfokon hozott határozat – számunkra nem elfogadható – megállapításai miatt, Tűzoltóságunk még korábban, törvényességi felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Nógrád Megyei Főügyészségre. Ennek a vizsgálatnak a lezárása után dönt arról Parancsnok úr, hogy a Miskolci Közgyűlés által tegnap hozott döntés miatt munkaügyi bírósághoz fordul-e.

Tűzoltóságunk lejáratására irányuló folyamatos kísérletként kezeljük azt a körülményt, hogy az esettel összefüggésben keletkező, más szervek által készített jelentéseket, tanulmányokat – vagy annak részleteit – a sajtóból kell megismernünk.

Tűzoltóságunk nem rendelkezik egyetlen egy ilyen jelentéssel, tanulmánnyal sem, illetőleg azok tartalmát hivatalosan velünk nem ismertették. Egyes híradásokra reagálva kijelentjük, hogy a tragikus végkimenetelű tüzet nem a Miskolci Tűzoltóság okozta! A tűzoltás során kollégáinknak a fennálló egyedi látási viszonyok és hőterhelés közepette, felfokozott stresszhelyzetben, az adott pillanatban rendelkezésükre álló információknak megfelelően kellett másodpercek alatt döntéseket hozni. Több személyt mentettünk ki a füsttel telített lakásokból, és a szokatlanul nagy területű lakástüzet is gyorsan sikerült lokalizálni. Az ott hozott döntéseket hosszadalmas vizsgálatok során lehet vitatni, de az megdöbbent bennünket, hogy a tragikus végkifejlet első számú felelőseként állítják be azokat az embereket, akik segíteni érkeztek a helyszínre, és kimerülésig tették a dolgukat.

Mindezektől függetlenül Tűzoltóságunkon belső vizsgálat indul, melynek célja megállapítani, hogy a még hatékonyabb beavatkozást milyen mértékben hátráltatta személyi felelősség, a tárgyi feltételrendszer, és a tűzoltóság működését szabályzó előírások”.

– miskolcilánglovagok.hu –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés