2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Etikett, protokoll » Mikor, és hogyan fotózhatunk?
Mikor, és hogyan fotózhatunk?

Mikor, és hogyan fotózhatunk?

Mikor, és hogyan fotózhatunk?A fotózás megszervezése valamely rendezvény alkalmával, mindig a protokollos vagy a rendezvényszervező feladata. Példaként említem meg, hogy a pohárköszöntő, általában a főétel elfogyasztása után hangzik el. A felszolgálók leszedik a tányérokat, mindenkinek teletöltik a poharát borral, majd csendben távoznak. Ekkor készíthet felvételeket a fotós,a pohárköszöntő után pedig behozzák a desszertet. Ez az elmélet, de a gyakorlat néha másképpen alakul.

Egyszer elfelejtettem megbeszélni a pohárköszöntő időpontját a felszolgálókkal, így még beszélt a szónok, amikor kihozták a fagylaltkelyhet. A kissé hosszúra nyúlt pohárköszöntő alatt szemlátomást esett össze a fagylalt. Kétségbeesve néztem egyik kehelyről a másikra. Egy életre megjegyeztem: a fotóssal és a felszolgálókkal mindig előre meg kell beszélni a pohárköszöntő időpontját.

A fotósnak a közéleti protokoll szabályait, valamint az erre vonatkozó jogszabályt is be kell tartania.

A Polgári Törvénykönyv tartalmazza azt a jogszabályt, mely szerint a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés. /Ptk.80.§./1 bek./ E kérdésre a közéleti protokoll is kitér. Általánosan elfogadott szabály szerint még nyilvános helyen is tilos fotózni a vendéget étkezés, italfogyasztás közben, cigarettára gyújtás alkalmával, cigarettafüst kifújásakor stb. Igaz, a világsajtót bejárják a különös felvételek, amelyen a hírességek emberi mivoltát hangsúlyozzák és „esendő” pillanataikban fotózzák őket, ám a sajtó mindig többet megenged magának. Ilyen képet nem illik ajándékba adni, vagy hivatalos helyiségben közszemlére tenni.

Ugyanakkor hiba lenne, ha a személyiségi jogok védelme ürügyén csorbulna az emberek publicitáshoz való joga, illetve a sajtó tájékoztató szerepe; repülőtéri érkezéskor, hivatalos tárgyalások megkezdésekor, pohárköszöntők elhangzásakor, a városnézés és a vidéki programok alkalmával készülhetnek fotók, videofelvételek stb.

Nehéz eldönteni, mit tegyen a protokollos, ha éppen nincs fotósa: vigyen-e gépet vagy sem? Akárhogy dönt, lehet, hogy bosszúság lesz a vége.

Az egyik távol-keleti országból érkezett delegációhoz takarékossági okokból nem kértem fotóst. Miután magam is szeretek fényképezni, elvittem magammal a fényképezőgépet a kétnapos vidéki útra. Mikor meglátták nálam a gépet, abban a pillanatban előléptem protokollosból fotóssá. Minden almafánál fényképeztették magukat a vendégek. Megbántam könnyelműségemet: két napig csak a keresőn keresztül láttam a világot.

 

Dr. Vámos Lászlóné

– protokoll-info-

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés