2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Összefogás tagtoborzás
Összefogás tagtoborzás

Összefogás tagtoborzás

Összefogás tagtoborzásSzerkesztőségünk vendége volt Szepessy Zsolt, a napokban bejegyzett Összefogás Párt elnöke, Monok polgármestere, akitől arról érdeklődtünk, hogy hogyan halad az új párt szervezése?

– Rövid idő telt el, így igazán elégedettek lehetünk, hiszen már 2000 hivatalos tagja van a pártnak, pedig még alig kezdtük el a szervezést. Most a megyeszékhelyeken tartunk fórumokat, s ott folyik a tagtoborzás, ezek az első lépések. Nagy ütemben folyik a munka, hiszen meglehetősen rövid az idő a választásig. Az elmúlt hétvégén Eger, Miskolc, Nyíregyháza és Debrecen volt a fórumok színhelye, de jártam már Salgótarjánban, Gyulán, Békéscsabán, Szolnokon, Kecskeméten és Szegeden, s most hétvégén jön Zalaegerszeg és Mosonmagyaróvár.

– Azt mondja, hogy már 2000 tagja van a pártnak. Mennyi a tagdíj?

-A tagdíj 1000 forint, de lecsökkentjük majd egy forintra, hiszen nem ez a lényeg, hanem az „összefogás”. Nekem egyébiránt az a véleményem, s amikor parlamenti párt leszünk javasolni is fogom, hogy a pártfinanszírozáshoz való hozzájárulás az állam részéről a személyi jövedelemadó 1 százaléka legyen, úgy mint az egyházaknak és a civilszervezeteknek, így majd valóban a szimpatizálók hozzájárulásából élnek a pártok.

– Mivel győzik meg a mostani találkozáskor az embereket?

 

– Az- az igazság, hogy nem nagyon kell győzködni az embereket, mert jönnek maguktól is. Most még csak a párt stratégiájáról beszélünk, hiszen ez a körút még nem a kampány része. Tehát például, hogy azzal kívánunk foglalkozni, hogy mi lesz, tiszteletben tartva mindent, ami az ország történelmében már bekövetkezett. Felelősségért lehetőséget kínálunk, azoknak az embereknek, akiknek egyéni és közösségi céljai vannak, amelyeken összefogásban munkálkodnak.Magyarország legfontosabb erőssége, hogy a nagy veszélyek idején egy emberként állt ki, mindig is együtt mentettük honfitársainkat a veszélyek elől. Most a veszélyek és a változások világában élünk. Az Összefogás Párt felhív mindenkit arra, hogy eljött az idő a cselekvésre, számítunk minden egyes választóra! Új politika, új gondolkodás, új lehetőségek! Az Összefogás nem kérdés, hanem válasz! Különbséget mutatunk, példával elől járva.

-obe-

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés