2026. 09. 27. vasárnap

Adalbert

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Átadták a Húsz éves a Köztársaság Díjakat
royal_magazin_PNG

Átadták a Húsz éves a Köztársaság Díjakat

Átadták a Húsz éves a Köztársaság DíjakatBajnai Gordon szerint a Húsz éves a Köztársaság Díjjal kitüntetettek cselekedeteikkel előre vitték az 1989-ben alakult harmadik köztársaságot és a nemzeti cél érdekében képesek voltak összefogni. Erről a miniszterelnök a díjátadó ünnepségen beszélt pénteken a Parlamentben. Hangsúlyozta: a kitüntetettek nem csak az 1989-es fordulatkor, hanem az elmúlt húsz évben is tettek azért, hogy a Magyar Köztársaság, a magyar demokrácia jobb és erősebb legyen.

 

A kormányfő szavai szerint a rendszerváltás befejezetlen és talán befejezhetetlen folyamat, hiszen a köztársaságot minden nap formáljuk, teszünk hozzá és el is veszünk belőle. Hozzátette: a kitüntetettek 1989 óta is folyamatosan tettek az országért, és azóta is többször bebizonyították, hogy oda tudnak állni ügyek mögé, amelyek fontosabbak a rövid távú érdekeknél. Mint mondta, a díjjal céljuk az is, hogy példát állítsanak a jövő nemzedéke, és mások számára, hogyan lehet az országért újra és újra tenni.

Bajnai Gordon azt kérte a díjazottaktól, ne hagyják abba tevékenységüket, hogy olyan lehessen az ország, amilyennek 1989-ben az egységes, magyar nemzet megálmodta és remélte.

A kitüntetést Ágh Attila filozófusnak, Chikán Attila volt miniszternek, Debreczeni József közírónak, Dornbach Alajosnak, az Országgyűlés volt alelnökének, Esterházy Péter írónak, Fábry Béla pedagógusnak, Ferge Zsuzsa szociológusnak, Göncz Árpád volt köztársasági elnöknek, Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyésznek, Jancsó Miklós filmrendezőnek, Kádár Béla közgazdásznak, Kéri László politológusnak, Kornai János közgazdásznak, Kósa Ferenc filmrendezőnek, Kósáné Kovács Magda volt EP képviselőnek, Kozma Imrének, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökének, Kovács Lászlónak, az Európai Bizottság tagjának, Kupa Mihály volt miniszternek, Levendel Ádám szociológusnak, Nyers Rezső volt államminiszternek, Ormos Mária történésznek, Rajk László, illetve Tamás Gáspár Miklós volt országgyűlési képviselőnek ítélték oda.

 

(MTI)
 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés