2024. 10. 27. vasárnap

Szabina
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Színházi Zsöllye » Boga beszél Kassán is
Boga beszél Kassán is

Boga beszél Kassán is

Boga beszél Kassán isA Miskolci Nemzeti Színház egyik népszerű előadása, a Boga beszél című zenés csacsogvány a kassai és a miskolci színház közös, nyertes európai uniós pályázata keretében vendégszerepel a Kassai Állami Színházban október 6-án és 7-én. A pályázat segítségével ebben az évadban – az Anconai szerelmesek című komédia után – a második miskolci produkciót tekintheti meg a kassai közönség.

Karinthy Frigyes 1917-ben „A feleségem beszéli” címmel humoreszk-sorozatot írt, amelynek ihletője első felesége, az ígéretes tehetségű drámai színésznő, Judik Etel, azaz – ahogy az író becézte – Boga volt.

A humoreszkek hősnője egy átlagos pesti háziasszony, egy aranyos butuska, drága fecsegő, aki az első világháborúval járó szegénység, nélkülözés idején csodálatra méltó találékonysággal, igazi női leleménnyel veszi fel a harcot a megszorítások, az éhség és a hideg ellen. Józan szkepticizmussal szemléli a világ őrült dolgait, a politika hazugságait és az emberi butaságot. És a legnagyobb nyomorban is tetszeni akar, szeretve lenni vágyik.

Seres Ildikó a Boga beszél című zenés Karinthy-est humoreszkjeit olyan orfeumi kuplékkal egészítette ki, melyeknek szövegeit a kor kiváló költői írták.

A „Színházi előadások létrehozása és cseréje Miskolc és Kassa városában” elnevezésű pályázat keretében a 2009-2010-es évad folyamán összesen 24 alkalommal mutat be repertoáron lévő előadásokat a két teátrum társulata Kassán illetve Miskolcon, valamint közösen elkészít egy produkciót, melyet 6 alkalommal láthat mind a magyar, mind a szlovákiai közönség.

Boga beszél – Kassai Állami Színház, 2009. október 6. 19 óra; 2009. október 7.15 és 19 óra

Az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp