Bár minden résztvevő, beleértve fellépőket és nézőket egyaránt, nyilván nagy várakozásokkal tekintett a Filmfónia elé, talán megkockáztathatjuk: a siker mindkét oldalról a legszebb várakozásokat is felülmúlta.
Mint néhány hete beharangozásképpen írtuk, a „távoli galaxis” ezúttal megint „közel”, azaz Miskolcon öltött testet; kis túlzással megszokhattuk már az elmúlt években, hogy ha minőségi SW-ihletésű zene, akkor a borsodi megyeszékhely a helyszín. (Lásd többszöri témába vágó produkciók a Nemzetközi Operafesztiválon.) Ezúttal a Miskolci Szimfonikus Zenekar volt a főszereplő, valamint John Williams, előbbi személyesen, azaz játékával, utóbbi pedig halhatatlan művei révén.
De hogy megmagyarázzuk a bevezető mondat utalását: a múlt szombaton este lezajlott hangverseny végén a városi sportcsarnokot megtöltő publikum olymértékben a hatása alatt volt a megelőző közel három órában látottaknak-hallottaknak, hogy ritkán tapasztalható elánnal ünnepelte az együttest és vezetőjét: Kovács László karmesternek legalább féltucatszor kellett, miután elhagyta, újra és újra visszalépnie a pulpitusra, hogy meghajoljon, és felállásra instruálja zenészeit. S még ez sem volt elég: kétszeri ráadást követelt ki tőle a két-háromezres nézősereg. Tudósításunk végén arra is kitérünk, mi volt a második…
Ezen a május közepi szombat estén, ahogy azt ígérték, igazán különleges összeállításban gyönyörködhettek a jelenlévők. A miskolci szimfonikusok nemcsak előadták – de hogy!, rendkívül magas nívón, mindamellett az eredeti filmbeli hangzásokhoz kellően hűen – a jól ismert mozislágereket, de a Vladimir Cosma, Hans Zimmer, James Horner, Ennio Morricone komponálta műveket amennyire látványos, mindazonáltal visszafogott, tehát a zenétől a figyelmet el nem vonó vizuális effektusok kísérték. S ez utóbbi kitételnek nagy jelentősége van, alapvetően hozzájárult a rendezvény sikeréhez; ennek köszönhető, hogy az egyszeri néző képes volt elandalodni a dallamok hallatán, belefeledkezni a képek, felidézett jelenetek láttán az eredeti filmsztorik emlékébe, de mindeközben mégis száz százalékban a zenekar előadására koncentrálni, abban találni meg az élvezetet. Rendkívül jó érzékkel kellett ehhez megválasztani, mondhatni, megkomponálni a produkció kiállításának arányait, egyensúlyt a látni- és a hallgatnivaló között. Jelen sorok írója aligha csak saját véleményét szajkózza: sikerült.
De menjünk végig a műsoron. A felsorolt neves szerzők többé-kevésbé orientálhatják az olvasók, milyen filmekre gondoljon – íme, az est folyamán két műsorrészben felcsendült melódiák forrásainak listája: A Karib-tenger kalózai, Titanic, Házibuli, Magas szőke férfi, felemás cipőben, Jákob rabbi kalandjai, Misszió, Ha a férfi igazán szeret, Armageddon; E.T., Harry Potter, Jurassic Park, Schindler listája, és végül a Csillagok háborúja. (A három, énekest is igénylő számnál Király Viktor működött közre, saját jogán is zajos sikert aratva.)
Az est műsorvezetője Stohl András volt, erről pusztán csak amiatt kell megemlékeznünk, mivel tudnivaló, hogy a kilencvenes években készült első trilógiás szinkronokban ő volt Luke Skywalker magyar hangja; nota bene, ő maga sem állta meg, hogy ezt kvázi-poénként el ne süsse. Kissé erőltetettnek tűnt – az este folyamán egyetlen ilyen momentumként -, hogy ezt önironikus hangvétellel a Star Wars (magyarországi) népszerűségének egyik zálogaként említette… Mi pedig azért térünk ki az összefüggésre, mert a régi rajongók, azaz hűséges olvasóink azt is tudhatják, hogy Luke első, azaz eredeti magyar szinkronhangja (1982-ben) Szatmári György volt. S hogy teljes legyen az egybeesések láncolata: Stohl Andrással ellentétben őt nem kellett volna vendégművészként erre a rendezvényre felkérni s Miskolcra utaztatni – hiszen Szatmári György napjainkban épp a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja, vezető színésze. A szervezők ezt az egy esélyt kihagyták…
De semmi mást, és akkor itt vissza is térhetünk méltató recenziónk korábbi hangneméhez. Egyszersmind témájához: hiszen számunkra a koncert második fele volt fokozottan izgalmas, amely teljes John Williams-blokkot alkotott. A Csillagok háborúja egyértelműen kitüntetett szerepet élvezett; nyilván Kovács Lászlóék is tudták a repertoár előzetes tervezésekor, hogy Star Wars nélkül a filmzene műfajról jóformán felesleges beszélni… Eszükbe sem jutott. Az este hetes nyitány is már a 20th Century Fox-fanfárokat és a Star Wars Main Title-t hozta el, a koncert utolsó harmada-negyede pedig az alábbi tematika szerint alakult: főtéma, Leia témája, Imperial March, Yoda témája, Throne Room (azaz a Kenobi-téma) és vége főcím. Mindez valóban fergeteges modorban és körítéssel. Mivel az élményt leírni nem lehet, a látványt pedig felesleges volna, utóbbi illusztrálására tekintsétek meg a beszámoló végén lévő képeket, amelyeket a zenekar jóvoltából mutathatunk be. A mi „jóvoltunkból” pedig videófelvételekkel is tudunk szolgálni (itt és itt), igaz, „illegálisan” (kedves olvasó, ez maradjon köztünk!), talán ezek is alkalmasak arra, hogy valamelyest felidézzék, átélhetővé tegyék a Filmfónia élményét.
Annál is inkább szükség lehet erre, mert aki most lemaradt, netán épp csak Miskolcra nem tudott elutazni a távolság okán, nem maradt végleg az élményről. Legfrissebb információnk szerint a produkció létrehozói máris a folyatatásról gondolkodnak, s ha miskolcit afféle teszt-verziónak tekintjük, akár borítékolhatónak is nevezhetjük, hogy ugyanez a belátható jövőben más városokban, nagyobb befogadóképességű helyeken, netán a fővárosban, sokezres tömeg előtt ismétlődik majd meg. Akár Filmfónia II. néven. De Star Wars nélkül sem így, sem úgy – sehogy nem lesz elképzelhető.
Majd elfelejtettük, így a végére az elején tett ígéretet: a Miskolci Szimfonikusokkal második ráadásként Kovács László – ahogy azt a megelőző vastaps perceiben a nézőtéren mellettem ülő Atlas barátom valósággal megjósolta! – az Indiana Jonest adatta elő.
Írta: Beba-1