Boldog vagyok, mint sokan mások ebben az országban, hogy demokráciában élhetünk, s már így nevelhettem fel a gyermekeimet. Örülök, hogy csak a tanulmányaimból tudom, hogy milyen az, amikor kénytelen az ember eltűrni, elszenvedni a diktatúrát. A demokrácia úgy épült be az emberiség "tudatába", mint a tökéletesség szinonimája, s lett belőle az esélyegyenlőség toposza. – olvastam valahol, s arra gondoltam, hogy milyen igaz gondolat ez. Mindeddig!
Mert bizony, az elmúlt év őszétől, az ominózus TV székházas „rombolástól” kezdve, a mostani október 23-ai ünnep előestéjén történtek óta kicsit változott az álláspontom. Egyre inkább Platón-nal értek egyet, aki azon a véleményen volt, hogy a demokrácia a csőcselék uralma, azoké, akik a szabadságot megfelelő erények, hiányában a szélsőségekig fokozzák, s így a szabadságból szabadosság lesz. Ráadásul teszik mindezt mások kárára, túlzottan nagy következmény nélkül. Itt veszik el azok esélyegyenlősége, még közhely szinten is, akik a kárt elszenvedik.
Miért is érzem ezt? Nehogy azt higgye valaki, hogy nekem a tüntetésekkel van gondom. Ha egyesek úgy érzik, hogy ezen a módon kell kifejezniük elégedetlenségüket, gondolataikat, akkor tegyék. Erről is szól a demokrácia. De az már igenis bosszant és sért, hogy mindezek mellett rombolnak, kárt okoznak a tüntetésen résztvevők, vagy a hozzájuk csapódott randalírozók. Csak úgy brahiból autókat borítanak és gyújtanak fel, üzletek kirakatait betörik a felszedett burkolókővel, s teszik mindezt szinte minden felelősségre vonás nélkül. Mert ugyan hogyan tudná behajtani annak a megrongált autónak, vagy üzletnek a tulajdonosa polgári per keretében a kár összegét – ha mégis kiderül ki volt az illető – olyanon, akinek se munkahelye, se vagyona nincs. Hiszen ha lenne, akkor nem érne rá napszámra tüntetgetni. Vagy ki fizeti meg, azt a plusz költséget – több tízmillió forint alkalmanként – amelyet a rendőrség kivonulása jelent? Mi a többség, az adóforintunkból… No, ez a mi esélyegyenlőségünk!!! Esélyt adnak rá, hogy egyenlően viseljük a randalírozók helyett a terheket.
A svédek jól kitalálták, – így nem kell nekünk a langyos vizet feltalálni – hogy az fizessen, aki a tüntetést szervezi. Nem utólag persze, mert az már kétséges, hanem előre tegyen le megfelelő összegű kauciót, s abból vonják le majd a költségeket, s a rongálások összegét. Így talán elérhetnénk azt, hogy ne legyen a közvetlenül, vagy közvetetten kárt szenvedő állampolgároknak keserű a szájíze, arról már nem is szólva, hogy talán a szervezők is jobban átgondolnák a demonstrációk helyszínét, időtartamát, amely persze nem csak addig tart, amíg a bejelentésben meghatározták, hanem mindaddig, amíg a helyszínen bárki is tartózkodik. Ehhez bizonyára módosítani kellene a gyülekezési törvényt, de úgy érzem, hogy ez mindenkinek érdeke, – pártállásra való tekintet nélkül – hiszen ezzel aztán a képviselők tényleg a rájuk szavazó választók érdekeit képviselik.
Amikor a gombot nyomják, gondoljanak Kossuth máig is érvényes szavaira: „Hol nincs egyéb óvószer, hol barrikádok határoznak, ott vagy szolgaság van, vagy anarchia; igaz szabadság soha.”
