 |
Név: Szerna Csaba Kor: 52 év Foglalkozás: népművelő, Család: egy jogász leány, Hobby: sport Kedvenc könyv: történelmi tárgyúak, Kedvenc zene: minden lírai mai zene, |
 A települést először a XIII. század elején említik a krónikák. Ekkor a Hanva nemzetség birtokolta, majd királyi tulajdon lett. Fejlődése a Putnoky család idejében, az 1300-as évek első felében indult meg, de a török betörések, az ezzel kapcsolatos háborúk miatt fokozatosan elnéptelenedett, visszafejlődött, és a XVII. század végére lakatlan lett. Az új tulajdonosoknak, a Serényieknek újra kell telepíteni a falut, ezt Trencsén megyei birtokukról idevándorlókkal oldották meg. Azóta a lakosság folyamatosan gyarapszik.A falu neve a századok folyamán többször változott. Először Málé volt az elnevezése, ez 1928-tól Serényimálra, 1929 Serényifalvára, majd 1957-ben Serényfalvára módosult. Az 1930-as évektől már területéhez tartozott Pogonyipuszta és Lódombpuszta is. A legnagyobb földbirtokos gróf Serényi Béla volt, de a talaj nagy részét alkotó agyagos üledék adta előnyöket kihasználva már működött a még mindig dolgozó téglagyár is. A történelmi emlékek közül érdemes megtekintetni a XVIII. században épült barokk stílusú római katolikus templomot és a Nepomuki Szent János szobrot. |
Nem tudom elfogulatlanul nézni a gyönyörű gömöri kistelepülést, hiszen gyermekkorom legszebb nyarait a lankás dombokkal körülölelt faluban tölthettem. Drága Nagyapán a már akkor is jól prosperáló téglagyárban dolgozott, s a megbecsült kemence-égetőnek jutott a takaros 16 kolónialakásból egy, s nagymamámmal itt nevelték föl Édesapámat, s öt testvérét, akikből ketten halálukig Serényfalván éltek családjukkal. A gyár akkor is áldás volt a falunak, s az itt élők talán picit könnyebben éltek, mint a környéken, ahol csak a mezőgazdaság volt, vagy esetleg az ózdi kohászatba való bejárás.
Minden évben „hazamegyünk” Édesapámmal, most már többnyire a falu végi domboldalon lévő temetőbe. Mindig megállapítjuk, hogy a falu évről évre szebb és szebb, hogy a középületek, az utak, a járdák egymás után újulnak meg, hogy virág özön omlik az oszlopokról a virágtartókból. Kíváncsi lettem a titokra! Több pénz van itt, mint másutt, vagy ennyivel ügyesebben gazdálkodik a polgármester és testülete, hogy a nagy szegénység ellenére mindenre jut?- sorakoztak bennem a megválaszolatlan kérdések. Ott élő rokonainkat gyakran kérdezgettem, hogy mi lehet e titok nyitja, akik a következőt mondták: – Nagyon ügyes polgármesterünk van, mindenre pályázik, s mindenre nyer, amit eltervez.
– Így igaz? Készítsen már egy gyors számvetést! – Mondom Szerna Csabának, Serényfalva polgármesterének, aki a rendszerváltás óta betölti ezt a posztot, s nem is főállásban, hanem tiszteletdíjas vezetőként.
– Nincs okunk panaszra, de ez azért egy kissé túlzás. Igaz, ha végiggondolom valóban így lettek járdák, utak, játszóterek, főtér, emlékmű, gáz a településen. Megújult az óvoda, a polgármesteri hivatal, a művelődési ház, a ravatalozó, építettünk új korszerű iskolát, sport- és vendégházat. Részben valóban sok mindent a pályázati pénzekből, de nagyon sokat önerőből is. A pályázatokat Dr. Herczeg Tibor jegyzővel figyeljük és elkészítjük, aki ezt a munkát, szintén nem főállásúként végzi.
– Mindezek mellett a diákok ingyen kapják a tankönyvet, kapnak Mikulásra és karácsonyra ajándékot, odafigyelnek a nyugdíjasokra is, megoldották a szociális étkeztetést, szállítják a helybéli, s a héti gyerekeket az iskolába saját busszal… Hogyan, Polgármester Úr!
– Ez csak részben pénzkérdés, többnyire akarat, odafigyelés és szervezés kérdése. Mi sem vagyunk gazdagabbak, mint mások, – sőt- a 180 millió forintos költségvetés mindenre nem lenne elegendő. Mondok példákat. Nálunk a közmunkaprogram résztvevőit – hiszen 25 százalékos a munkanélküliség – nemcsak takarításra használjuk, hanem gyönyörű értékteremtő munkát is végzünk velük. Amikor ki kellett vágnunk fákat az építkezések miatt, akkor azokat nem tüzeltük el, hanem gyönyörű virágtartók lettek belőlük. Vagy amikor a régi iskola helyett újat építettünk, s abban felújítottuk a tornatermet, a kihasználatlan helyiségeket nem bontottuk el, nem hagytuk kihasználatlanul, hanem egy csömöri vállalkozásnak adtuk oda, aki megszervezte 35 fő szociális foglalkoztatását, s karban tartja az épületet. S bizonyára tudnék még sok ilyen példát mondani, amivel megkönnyítjük az itt élők sorsát, s kicsit hozzáteszünk a költségvetéshez.
– Úgy tűnik itt minden megújult, megszépült. Vannak még olyan tervek amit szeretne megvalósítani?
– Hogyne lenne! Szeretnénk az óvoda konyháját felújítani, hogy megfeleljen a kor követelményeinek. Közösen pályázunk Bánrévével és Héttel a szennyvízhálózat megépítésére, ami mintegy egymilliárdos beruházás lesz, s ha elkészül az útjainkat újra rendbe kell hoznunk. Feladat tehát rengeteg van és lesz, de nekem az a legfontosabb, s az a legfőbb célom, hogy az itt lakók jól érezzék magukat, könnyítsünk egyéni sorsukon, nehézségeiken, s hogy a végzett fiatalok, ha nem is helyben, de a közelben találjanak munkát, s visszavágyjanak szülőfalujukba.
