Beszélgetés Fehér László bútorrestaurátorral
Fehér Lászlónak nincs párja kis hazánkban. Hogy miért mondom ezt? Mert ő az egyetlen Magyarországon, aki restaurátor és műtárgy-igazságügyi szakértő egy személyben. Hogy mit takar mindez? Elmeséli ő maga.
– Bútor-technikusként végeztem a miskolci Kilián György Gimnáziumban – tekint vissza a kezdetekre a kérdezett. – A faipar gyermekkoromtól vonzott, nagyapám révén hamar beleszerettem a frissen kivágott fa utánozhatatlan illatába. A szüleim bölcsen kipuhatolták, mi érdekel engem igazán, és ennek megfelelően gondolták ki az iskolát számomra. Egy tizennégy éves gyerek ugyanis aligha sejti még, mivel akar foglalkozni – ők azonban remekül ráéreztek arra, milyen út tehet engem boldoggá. Jó időben voltam jó helyen, így aztán alig múltam tizennyolc éves, amikor saját vállalkozást indítottam…
– Merész lépés lehetett ez akkoriban egy pályakezdő fiatal részéről.
– Vállalkozó szellemű gyerek voltam, akit az sem riasztott vissza, hogy a szocializmus akkori szabályai szerint számtalan engedélyt be kellett szerezni egy vállalkozás elindításához. Szerencsém volt, mert rövid idő alatt célt értem, kikerülve a több hónapos engedélyeztetési időt. A tanácselnök ugyanis megbízott azzal, hogy egy ónémet bútort és tükröt restauráljak számára, és akkor, fizetségképpen segít az események felgyorsításában. Én igent mondtam erre, bár tudtam, hogy az iskolai oktatás leginkább az elméletre vezetett rá, gyakorlati tudásom hiányos volt – így a vállalás kockázata sem tűnt elhanyagolhatónak. Fogtam magam, elmentem Daka Gyula műhelyébe, aki először nem akart foglalkozni velem. Én azonban addig jártam a nyakára, míg végül megtanultam nála a szakmát, elkészítettem a tanácselnöknek a kért darabokat, és két hét leforgása alatt megszületett a vállalkozásom.
– Ez a vállalkozás ma is él.
– Egyre inkább azt éreztem, hogy nem a bútorgyártás, hanem a restaurálás érdekel. Azért, hogy ezt igazán megtanuljam, jelentkeztem az Iparművészeti Főiskola szobrász-restaurátor szakára. Közben is dolgoztam, a saját vállalkozás Miskolcon már kitermelt annyit, hogy eltarthattam magam belőle. Tizenhét éve megy a munka saját műhelyemben, sőt! 1995. óta Budapesten is van egy. Egyre több megrendelést kaptam, múzeumok kerestek meg, és a Miniszterelnöki Hivatal is megbízott feladatokkal. Akkor és ott derült ki, érdemes kitanulnom a műtárgy-igazságügyi szakértői feladatokat. Így aztán levizsgáztam a témában, és ma – egyedüliként vagyok ezzel az országban. Minden bírósággal kapcsolatban állok, jelen vagyok rendőrségi helyszíneléseken – és tisztán látom, milyen gyakoriak a hamisítások. E témában nagyon sokat publikáltam már, mert igenis a veszélyre figyelmeztetni kell a vásárlókat.
– Kérlek, magyarázd el röviden, hogy a laikus hogyan veheti észre, kontár-munkát kínálnak számára és nem valódit!
– Összesen négyen vagy öten vagyunk országszerte profik a szakmában. A vásárlónak azt kell észrevennie, hogy sokszor olcsó húsnak híg a leve, és ha egy asztalos, aki restaurátornak adja ki magát, kevés pénzt kér a munkájáért, lehet, hogy a végén jóval több költséggel jár annak rendbehozatala, mintha azonnal megfelelő szakemberhez viszi a vevő a bútort felújíttatni. Sok kontár például az antik bútorra műgyanta-lakkot tesz, ami az érzékeny fába szívódva csökkenti annak értékét. Mi a politúrozás technikáját alkalmazzuk, tehát a selyemhernyó szárnyával dolgozunk, illetve lószőrlabdát, habkőt, paraffinolajat használunk munkánk során, ami nem költségkímélő megoldás, de megőrzi az anyag minőségét. Igazságügyi szakértőként szigorúan veszem a hozzá nem értő munkát, ugyanakkor a maximalizmus saját magammal szemben is alapelvem. A mi szakmánkban sincs fontosabb, mint az elégedett ügyfél.
– Az autók is fontos szerepet játszanak a munkádban.
– Valóban foglalkozunk autók fabetéteinek készítésével, méghozzá a neves autógyárakban vásárlók fordulnak hozzánk. Számtalan autótulajdonos saját monogramját szeretné viszont látni a luxusjárműben, mi ebben segítjük őt. Ugyanakkor a kormányra rá tudjuk hajlítani a fát, vagy akár a műanyagra fabetétet helyezünk. Erre is épp úgy van igény, mint a bútor-restarurálásra. Hozzám egyébként legközelebb a Mária Terézia korabeli, barokk bútorok állnak, azok egyedisége miatt.
– Saját otthonod is hemzseg a műtárgyaktól?
– Munkám miatt kétlakiságra kényszerülök, és egyébként is állandóan úton vagyok, így a saját lakás berendezése még várat magára. Azt azonban tudom, hogy nem leszek tele bútorral, hiszen igényem a nagy tér. Sokáig vívódtam Magyarország és Németország között, hiszen ez utóbbi emberibb, önzetlenebb és élhetőbb közeget képvisel. Jelenleg hazánkban az emberek gyomorideggel kelnek és fekszenek, ami nem hiányzik. Ugyanakkor döntöttem, ha családot akarok alapítani, maradnom kell. Az ember harminc felett már mérlegel, én pedig életem azon szakaszában vagyok, amikor az értékrend – normális esetben – átrendeződik, és elkezdtem másként látni a világot. Szeretem a szakmámat, a hivatásomat, e téren tudom, hogy jó úton járok. Most már nem hiányzik más a boldogságomhoz, mint egy feleség és egy gyermek, akikkel megoszthatom szecessziós stílusban berendezett otthonomat.
Szabó Virág
fotó: Csáti Ersók Péter
