2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Utazás » Kisebb az elmaradás ősszel, mint a nyáron

Kisebb az elmaradás ősszel, mint a nyáron

Biztatóan alakul a belföldi foglalások száma az őszi időszakra a Szallas.hu szerint. A magyar vendégek országhatáron belüli foglalásai csak 7,8 százalékkal, a vendégéjszakaszám 9,7 százalékkal marad el tavaly őszhöz képest. Jóval kisebb a különbség, mint idén nyáron, amikor 15 százalékkal csökkentek a foglalások és majd’ 18 százalékot esett a vendégéjszakaszám. 2019-hez hasonlítva pedig jelenleg 1,1 százalékkal több foglalás áll bent őszre. A szeptember kimondottan sikeres, de az őszi szünet és az október 23-ai hosszú hétvége iránt is folyamatosan élénkül a kereslet. Budapest, Eger és Gyula a legkeresettebb úti célok az őszi utazók körében.

Az őszi hónapok közül eddig szeptember vitte a foglalások közel kétharmadát, októberre szól jelenleg minden harmadik őszi foglalás a Szallas.hu adatai alapján. A kétéjszakás tartózkodási idő eddig a legkeresettebb, tízből négy éjszaka két éjre szól. „Ugyanakkor az egyéjszakás utazások is gyakoriak, a foglalások harmadát teszik ki – ismertette a részleteket Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. – Ezzel szemben három éjszakára már csak a foglalások 16,4 százaléka szól, négy éjre pedig 6 százalék”. Az átlagos kosárérték 71 532 forint foglalásonként, egy főnek egy éjszaka átlagára pedig 12 695 forint. Eddig minden ötödik foglalás esetében SZÉP-kártyás fizetést jelöltek meg az oldalon. Budapest, Eger és Gyula jelenleg a legkeresettebb települések, de Pécs, Szeged és Siófok is sorban követik őket. A toplistára még Hajdúszoboszló, Zalakaros és Nyíregyháza került fel a foglalási számok alapján.

Az őszi hónapokban a hotelek a legnépszerűbbek, eddig a Szallas.hu-s foglalások 32 százalékát teszik ki. „A hotel partnerek visszajelzései alapján szinte mindenki elégedett a szeptemberrel, sőt, volt olyan, akinek jobban sikerült az ősz első hónapja, mint az augusztus” – mondta Gonda Orsolya, a Szallas.hu sales csapatának vezetője. Ezekhez az eredményekhez nagyban hozzájárult a MICE szegmenssel (üzleti utazók) rendelkezők kezdődő idénye, és természetesen a szinte zavartalanul nyárias időjárás is.

A hoteleket követik az apartmanok (26%), a vendégházak (22%), majd a panziók (14%) végül az egyéb szállástípusok (5%). „Tavalyhoz képest nőtt a kereslet a vendégházak és az apartmanok esetén – magyarázta a szakértő. – Míg előbbiek esetén 8 százalékkal nőtt a foglalások száma, utóbbiaknál 6 százalékos a növekedés”. Azt is hozzátette, hogy a hotelek közül a két- és háromcsillagos kategórián kívül tavalyhoz képest mindegyik kategóriában nőtt a foglalások száma. Ilyenkor ugyanis előtérbe kerülnek a wellness-szállások, és fokozottabb az igény a magasabb szolgáltatási szintre, szervezett programokra. A top tíz kereséskor használt leggyakoribb szűrő között például megjelent a teljes ellátás is. „A korábbi válságokat követő évekre jellemző az, hogy ha szűkül a kereslet, akkor a hotelek azonos áron magasabb ellátást adnak – tette hozzá a sales csapat vezetője. – Ez most tökéletesen látszik, van olyan partnerünk például, aki októbertől átáll all inclusive-ra, és vannak olyan szállodák, akik már kirakták a félpanzióval párhuzamosan az all inclusive áraikat is”. Gyakoriak ilyenkor az élőzenés vacsorák, valamennyi szállásadó sztárfellépővel teszi vonzóbbá ajánlatát. Az október 23-ai hosszú hétvégén például Caramel énekel majd az egyik hotelben, az őszi szünetben pedig Zséda. Lesz hotel, ahol musicallel készülnek, illetve a legkisebbeknek mini diszkóval, pónilovaglással és bűvész show-val kedveskednek.

Mit hoz a hosszú hétvége és az őszi szünet?

Már fokozódik az érdeklődés az október 23-ai hosszú hétvége és az őszi szünet iránt is. A hosszú hétvége az azt megelőző őszi hétvégéhez képest akár 30 százalékkal, egy átlagos őszi hétvégéhez képest pedig 20 százalékkal is több vendéget hozhat. Gyula, Eger, Pécs, Zalakaros és Budapest a legkedveltebb hazai úti célok. A hosszú hétvégére szóló foglalások több mint felét szeptemberben rögzítették, minden negyediket augusztusban, és valószínűleg még októberben is jócskán érkeznek foglalások.

Az őszi szünet esetén a tavaly leutazott foglalások számához képest jelenleg 2,4 százalékkal több foglalás áll bent. Főként a nagy, wellness-szálláshelyek iránt van kereslet. Addig még érkezhetnek ugyan be új foglalások, de lemondások is várhatóak. Ugyanakkor tavaly ilyenkor 24 százalékkal több őszi szünetre szóló foglalás volt aktív az idei évhez képest. Ennek oka részben az időszak sajátosságaiban keresendő. 2022-ben ugyan október 23-a nem hozott hosszú hétvégét, viszont november 1-je négynapos hosszú hétvége volt, ami ráadásul az őszi szünetbe is beleesett. Várhatóan idén is a szünetet megelőző héten csúcsosodik ki a kereslet az elmúlt évek tapasztalata alapján. Az őszi szünet sztárjai Eger, Gyula, Visegrád, Zalakaros és Pécs.

Top 10 belföldi úti cél a magyarok körében ősszel a Szallas.hu foglalási számai alapján:

  1. Budapest
  2. Eger
  3. Gyula
  4. Pécs
  5. Szeged
  6. Siófok
  7. Hévíz
  8. Hajdúszoboszló
  9. Zalakaros
  10. Nyíregyháza

 

 

Top belföldi úti célok az október 23-ai hosszú hétvégén:

  1. Gyula
  2. Eger
  3. Pécs
  4. Zalakaros
  5. Budapest

 

 

Top belföldi úti célok az őszi szünetben:

  1. Eger
  2. Gyula
  3. Visegrád
  4. Zalakaros
  5. Pécs

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Anziksz Finnországból
Most, hogy itt ülök 36 C fokban, az elsötétített szobában, még nagyobb örömmel, s kissé visszavágyakozva gondolok arra a két hétre, amit Finnországban…

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp