2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Technika » Nincs egyetlen közös oka a méhek tömeges pusztulásának
Nincs egyetlen közös oka a méhek tömeges pusztulásának

Nincs egyetlen közös oka a méhek tömeges pusztulásának

Nincs egyetlen közös oka a méhek tömeges pusztulásánakA méhek tömeges pusztulása, amely világszerte komoly fenyegetést jelent a méhek által beporzott növényekre is, nem vezethető vissza egyetlen közös tényezőre – közölte az állategyészségügyi világszervezet (OIE). Jelentése szerint paraziták, vírus- és baktériumfertőzések, féreg- és rovarirtó szerek, illetve a környezetükre gyakorolt emberi tevékenység miatti alultápláltság játszott szerepet a mézelő méhek számának visszaesésében. A méhközösségek általában tagjaik öt százalékát veszítik el évente, ám a kaptárak elnéptelenedésével járó tünetegyüttes, az úgynevezett kaptárelhagyás felbukkanása óta egy-egy közösség harmada, fele, sőt akár 90 százaléka is elpusztul.

Az Egyesült Államokban tavaly 29 százalékkal csökkent a mézelő méhek száma, ezt megelőzően 2008-ban 36, illetve 2007-ben 32 százalékkal. A rejtélyes méhpusztulás az Egyesült Államokon kívül Európában, Japánban és másutt is a mezőgazdasági termékek jelentős hányadát veszélyezteti.

„A méhek hozzájárulnak a globális élelmiszerbiztonsághoz, és kipusztulásuk szörnyű biológiai katasztrófát jelentene” – áll az OEI jelentésében.

Egyes becslések szerint az élelmiszerek mintegy harmada a mézelő méhek (Apis mellifera) közreműködésének köszönhetően kerül a tányérunkra.

Az OIE szakértői az általuk lefolytatott globális áttekintés során arra a következtetésre jutottak, hogy a peszticidek (féreg-, rovar- és baktériumirtó szerek) „felelőtlen használata” károsíthatta a méhek egészségét, ezáltal érzékenyebbé váltak a különféle betegségekre. A nem megfelelően alkalmazott „biobiztonság”, és a klímaváltozás szintén szerepet játszhat a szakértők szerint.

Korábbi kutatások különböző paraziták kártékony hatását is bizonyították, ilyenek például a Varroa destructor és Varroa jacobsoni atkák, valamint egy egysejtű parazita, a Nosema ceranae. Európába nemrégiben került be az ázsiai lódarázs, a Vespa velutina, amely a kaptárak közelében áll lesben, és elkapja a mézelő méheket.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp