2024. 05. 8. szerda

Mihály
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF

MSZP

Meddig tart még az aljas hazudozás?
Kriza Ákos polgármester tévényilatkozatban, a miskolci Fidesz pedig közleményben folytatja azt az undorító hangulatkeltést, mások mocskolását, melyet az elmúlt években már megszokhattunk tőlük. Állítá…
Mármint munkahelyteremtés-ügyben. A polgármester korábban ugyanis azt mondta, az ér először célba, aki hamarabb felkelt. „A finn befektető már keresi a munkaerőt, első lépésben 3-400 főt". Ezt nyil…
Virtuálissá vált a megyei önkormányzat
A szocialisták szerint döntési kompetencia nélküli vitafórummá silányították a közgyűléseket. A hitelfelvétel azért megy. Ígérete ellenére az elmúlt két évben nemhogy növelte volna, egyenesen csökk…
A Martin-Kertvárosban és Szirmán induló fideszes képviselőjelölt a hivatalban lévő fideszes polgármester asszisztálásával hetek óta azon mesterkedik, hogy elhitesse a kertvárosiakkal: tejjel-mézzel fo…
Sebestyén László össze-vissza beszél
Sebestyén László, a Fidesz miskolci elnöke, egykori önkormányzati, jelenlegi országgyűlési képviselő, mellék- vagy főállásban az állami tulajdonú ÉRV Zrt. havi egymilliós fizetésért dolgozó egyik igaz…
Két héten belül megkapja fizetése tavalyi és idén januári elmaradt részét az a közel ezer Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pedagógus, akiknek jogos járandóságával hónapok óta tartozik az állam. A megyei in…
Gúr Nándor az MSZP országos alelnöke
A szocialisták Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökét a küldöttek 88 százaléka támogatta. Simon Gábor leköszönő választmányi elnököt választotta az MSZP elnökhelyettesévé a párt szombati tisztújító ko…
Hibás a rokkantakról szóló törvény!
Sokan vannak ugyanis, akik bár rokkantak, mégsem kaphatnak ellátást: a régi határozat érvényét vesztette, új meg még nincs.„Vagy eszünk, vagy gyógyszert veszünk" – mondta elkeseredve Németh Attila egy…
Segítség helyett ütik a leszakadt régiókat
Az északkelet-magyarországi régió az unió egyik legnehezebben élhető régiója. A kormány mégis ott tol ki az itt élőkkel, ahogy tud. Az Európai Unió 271 régiója közül az északkelet-magyarországi a 2…
Vajon meddig szórhatja még büntetlenül a Miskolc Holding Fidesz által kinevezett vezetése az adófizetők pénzét? A közpénzből gazdálkodó Holding ugyanis fizetett hirdetésben folytat szemérmetlen, pártp…