2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF

Programajánló

Korábbi szezonkezdet a pálházi kisvasúton
Idén a meghirdetett menetrendhez képest két héttel korábban, már április első hétvégéjén elindulnak a Zemplén szívében fekvő Pálháza kisvasútjának járatai – tájékoztatott Buday Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt…
Életvédelem a Mária Rádióban
Gyümölcsoltó Boldogasszony Jézus foganásának, megtestesülésének ünnepe. Mária igent mondott a megszületendő gyermekre. Ebből az alkalomból március 24-én, 25-én és 26-án életvédelemmel foglalkozó nap…
Internet Fiesta: hét nap alatt a világ körül
A nagy szállásfoglaló oldalakat az internetezők többsége ismeri, ám ennél jóval több utazási segítséget rejt „bugyraiban” a világháló! Újat mutatni tehát ezen a téren is mindenkinek lehet – és fognak …
Múzeumi programajánlat
A Herman Ottó Múzeum tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait Magyar Kálmán, az Amerikai Magyar Múzeum igazgatója előadására. Az előadás témája Domján József világhírű képzőművész életútja és h…
Kiállítás a Vasgyári Közösségi Házban
A DIÓSGYŐRI VASAS KÉPZŐMŰVÉSZ EGYESÜLET KIÁLLÍTÁSAVasgyári Közösségi Ház3533, Miskolc, Vasgyári u. 24.2017. március 21 – április 21. Egyesületünk a neves diósgyőri munkásművelődési múlttal rendelkező…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés