2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Komárom művészete mutatkozik be Miskolcon – novemberben jön a Határtalan Napok

Komárom művészete mutatkozik be Miskolcon – novemberben jön a Határtalan Napok

Novemberben ismét egy határon túli város művészetét hozza el a közönségnek a
Miskolci Nemzeti Színház. A Határtalan Napok vendége ezúttal Komárom lesz, akik
színházi előadások mellett kiállítással és irodalmi beszélgetéssel is készülnek a miskolci
nézőknek november 2-4. között.
Minden évben egy-egy határon túli magyar város kultúráját mutatja be a teátrum, a miskolci
közönség így az adott város kulturális életébe pillanthat bele művészete által. A színház
vallja, a kultúrában nem lehetnek határok: a kultúra egy egyetemes nyelv, a művelői pedig ezt
a nyelvet jól beszélik, és nem akadály az egymással való kommunikáció; köztük nem léteznek
határok. A miskolciaknak is öröm, hogy évről-évre láthatják, máshol hogyan mutatkozik be a
kultúra. Idén Komárom városát látja vendégül Miskolc: színházi előadások, kiállítás és
irodalmi beszélgetés várja három napon keresztül az érdeklődőket.
A rendezvénysorozat egy kiállítással veszi kezdetét, mely „Lehár Ferenc, a komáromi
operettkirály”, zeneszerző, operettkomponista, karmester életét és előadói pályafutását
mutatja be.
Ugyanezen a napon két előadás és egy irodalmi beszélgetésre invitálják a miskolci nézőket.
Előbb a komáromi CSAVAR Színház előadása, a Fűje sarjad mezőknek lesz látható Száz
Pál regénye alapján. Az előadás után a szerző és az alkotók irodalmi beszélgetést tartanak.
Este már a Komáromi Jókai Színház előadásában lesz látható Spiró György Prah című
komédiája Anger Zsolt rendezésében.
A második napon A beszélő köntös című zenés játék lesz látható, melyet Mikszáth Kálmán
azonos című regénye alapján Varga Emese dramaturg alkalmazott színpadra. A zeneszerző
Lakatos Róbert, a dalszövegeket Laboda Róbert írta.
A harmadik napon a gyermekeknek és a felnőtteknek is kedvez a teátrum. Délelőtt N. Tóth
Anikó A kacagó királykisasszony című mesejátékát hozza el a Komáromi Jókai Színház,
este pedig Schwechtje Mihály Az örökség című tragikomédiája lesz látható a társulat
előadásában.

Sajtókapcsolat: Méder Noémi | meder.noemi@mnsz.hu | + 36 20 597 1410 | www.mnsz.hu
Programok:
november 2. csütörtök
15:30 – Nagyszínház Emeleti Társalgó
Lehár Ferenc, a komáromi operettkirály – kiállításmegnyitó
A komáromi Duna Menti Múzeum és a Lehár Polgári Társulás kiállítása
A kiállítást megnyitja: Dr. Galo Vilmos kurátor, a komáromi Duna Menti Múzeum történésze
16:30 – Játékszín
Száz Pál: Fűje sarjad mezőknek
A komáromi CSAVAR Színház előadása Száz Pál regénye alapján.
Száz Pál füveskönyve olyan szépirodalmi mű, amelyet tájszólásban írtak, fonetikus
lejegyzéssel. Gyógynövényekről és emberi sorsokról szól, és a szerző a növények iránti
tisztelet mellett a mátyusföldi nyelvjárást igyekszik összeboronálni a költészettel.
18:00 – Kamaraszínház Társalgó
Fűje sarjad mezőknek – irodalmi beszélgetés Száz Pál szerzővel és az alkotókkal.
A beszélgetést vezeti Varga Emese, az előadás dramaturgja, a Komáromi Jókai Színház
művészeti vezetője.
20:00 – Játékszín
Spiró György: Prah – komédia
A Komáromi Jókai Színház előadása
Ön vajon végiggondolta már, mi lenne, ha egyszer ötös találata lenne a lottón (vagy a
sportkán)? El tudja képzelni, mit tenne, ha az ölébe hullana 2 millió euró? Úgy tenne, mintha
mi sem történt volna, s szép csöndben újrarendezné az életét, vagy másnap felmondva,
hátrahagyva mindent új életet kezdene?

november 3. péntek
19:00 – Nagyszínház
Mikszáth – Lakatos – Laboda: A beszélő köntös – zenés játék
A Komáromi Jókai Színház előadása
A beszélő köntös igazi családi előadás, a fiatalabb nézőknek épp olyan színházi élményt kínál
a fordulatokban gazdag történet, az akciójelenetek, a török–labanc–kuruc támadások, mint
szüleik számára, akik kisebbségi helyzetünk abszurditásán, kiszolgáltatottságunk és
ügyeskedéseink komikusságán tűnődhetnek el.

november 4. szombat
10:00 – Csarnok

Sajtókapcsolat: Méder Noémi | meder.noemi@mnsz.hu | + 36 20 597 1410 | www.mnsz.hu
N. Tóth Anikó: A kacagó királykisasszony – mesejáték
A Komáromi Jókai Színház előadása

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy bolygó, a neve Föld. A Föld a Naprendszernek a Naptól
számított harmadik bolygója. A bolygók nagyság szerinti sorrendjében az ötödik. Ez a
világegyetem egyetlen olyan bolygója, amelyről tudjuk, hogy életet hordoz. Életet! Nagyjából
4,57 milliárd éve alakult ki. Olyan kis lények élnek rajta, melyek nem veszik észre, hogy
tönkre teszik. Nem gonoszok ők, csak sok a dolguk. Leckét írni, munkába menni, kutyát
sétáltatni, főzni, olvasni, házat építeni. És nincs sok idejük. És a Föld meg legszívesebben
levetné őket magáról. Megrázná magát, mint a kutyánk, mikor vizes. És a pici lények mind-
mind lehullanának róla.
19:00 – Kamaraszínház
Schwechtje Mihály: Az örökség – tragikomédia
A Komáromi Jókai Színház előadása
A történet főszereplője, Szabó András gyerekorvos anyja halála miatt érkezik vissza
Németországból szülőfalujába, hogy rendezze az családi hagyatékkal kapcsolatos
intéznivalókat, többek közt az anyja által ráhagyott gyermekorvosi praxist. Bár Andrásnak
esze ágában sincs maradni, vagy beleavatkozni a falu életébe, elkerülhetetlen, hogy ne
szembesüljön a hivatalnokok butaságnak álcázott kétszínűségével, a problémák elfedésének
módszertanával, például azzal, hogy mennyire nem lehet mit mondani arra, hogy ha egyszer
az égadta világon senki nem tesz semmiféle bejelentést, akkor nincs is mit kivizsgálni. Tehát
nincs probléma. Csak épp gyerekhiány van. A fiatalok elköltöznek, nincs miért maradni, a
„Kóreában” élő gyerekeket pedig eladják külföldre. Jobb is nekik, legalább nem a mocsokban
nőnek fel, amúgy sem hiányoznak senkinek – vélik a falubeliek.
Schwechtje Mihály filmrendező színpadi műve 2020-ban a Legjobb magyar dráma díját
nyerte el. A darab megtörtént esetet dolgoz fel, a szerző korábban egy kisjátékfilmet is
forgatott az eladott gyerekek ügyéről.
A Határtalan Napok részletes programja megtalálható a www.mnsz.hu oldalon!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Adventi díszben a kukásautó!
A MiReHu Nonprofit Kft. idén is különleges meglepetéssel készült az ünnepi időszakra: adventi díszbe öltözött kukásautójuk újra útnak indult Miskolc u…

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp