2024. 06. 16. vasárnap

Jusztin
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

VI. Jósvafői Hucul Lovasnapok és III. Nemzetközi Patkolókovács Verseny

A rendezvény különlegessége, hogy a hagyományosnak mondható versenyszámok, mint a huculösvény, díjugratás, fogathajtás, idén is kiegészül a patkolókovácsok versenyével, amelyet neves (Konrad Maier , Günter Bosl) bírói gárda pontoz. Esténként pedig koncertek színesítik a programot.
Huculösvény vetélkedő:

A huculösvény egy közel 15 évre visszatekintő versenyforma, ami egyben a fajta tenyész kipróbálásának is alapja lett.  A huculösvény főleg egy extrém nehézségű hegyi terepet modellez, hiszen a huculok hátas munkában már régóta így nyújtottak nagy segítséget. Az akadályok lehetnek építettek vagy a természetes hegyek és vizek adta különböző akadályok.  Keskeny árok vagy víz feletti, magasra emelt pallókat, mozgó pallókat (billenő), meredek vízmosásokat, patakmedreket, természetes fix, engedelmességi és verhető ugrásokat, ügyességi, ijesztő (pl. szalagos kapu) elemeket minden ösvénynek tartalmaznia kell.

Patkolókovács verseny:
A rendezvény célja a tradicionális patkolókovács szakma megmérettetése, tudásuk átadása és megőrzése az utókor számára. A versenyen a kovácsok bemutatják a különböző nemzeti iskolák technológiai sajátosságait, ezzel elősegítve egymás szakmai fejlődését. A neves bírói gárda (Konrad Maier , Günter Bosl) garantálja a magas szintű versenyfeladatokat és a korrekt, pártatlan értékelést.

Fellépők
Pénteken: Vaga Banda, Miskolci Dixieland Band
Szombaton: Mangalica zenekar, Ferenczi György és a Rackajam

Részletes program hamarosan!

Időpont: 2014. augusztus 22-24.
Helyszín: Jósvafő, Fedeles lovaspálya

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

126466
Női fotográfusok, a kézművesség világnapja és MaDok-filmek kerülnek fókuszba június elején a Néprajzi Múzeumban, sőt rendhagyó raktárlátogatásra is …

További cikkek