2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Uránia és Béke Art Mozitermek újranyitása

A Miskolc Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermei 2021. május 6-án újra megnyílnak a nézők számára. A mozi előadásai csak védettségi igazolvány bemutatásával látogathatók, ennek hiányában nem áll módunkban beengedni nézőinket. 18 éven aluli nézőink csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében látogathatják előadásainkat.

Az első műsorhét keretén belül vetítésre kerül a Made in Italy című magyarul beszélő angol-olasz vígjáték, melynek főszerepében Liam Neeson és fia látható, illetve Horváth Lili nemzetközi sikereket is elért Felkészülés meghatározhatatlan ideig tartó együttlétre című magyar romantikus filmje is.

Májusban olyan népszerű alkotások is bemutatásra kerülnek, mint a 2020-as Berlinálét megnyitó, igaz történeten alapuló Egy évem Salingerrel című feliratos kanadai-ír film, Sigourney Weaver főszereplésével. Folytatjuk az évek óta sikeres Európai Panoráma programunkat, melyen keretén belül vetítjük többek között a Történetek a végtelenségről című feliratos svéd-német-norvég-francia filmet, illetve a Diana esküvője című magyarul beszélő norvég vígjátékot. Zenei sikertörténetek a mozivásznon programunkon belül pedig két nagyszerű koncertfilmet láthatnak nézőink: New Orleans: A zene városa, amely New Orleans páratlan, zenetörténeti szempontból is jelentős örökségét mutatja be, Michael Murphy produceri munkájának köszönhetően és rendezésében, valamint az Idiot Prayer – Nick Cave Alone at Alexandra Palace, amelyben Nick Cave ausztrál rockzenész, dalszerző és énekes saját szerzeményeit adja elő szólóban, zongorán kísérve. Az Ideje moziba menni! elnevezésű országos program keretében május 27-től 30-ig a vígjátékot kedvelők többek között olyan filmekkel találkozhatnak, mint a Rosa esküvője és a Szenvedélyes szomszédok.

Május 11-én a Béke Art Moziteremben 16:30-tól Miskolc Város Napja alkalmából ingyenes filmvetítést tartunk a tavaly megrendezett CineFest Special „Otthonunk Miskolc” programjának díjnyertes rövidfilmjeiből: Kötelék, Az éneklő csillag, Fél perc Miskolc, In the Box, Skolc.

Május 30-án Gyermeknap alkalmából pedig a kicsiknek kedveskedünk a Bogyó és Babóca 4. – Tündérkártyák című animációs film vetítésével 15:30-tól.

Az előadásokra jegyek foglalhatók a www.cinemis.hu honlapon vagy május 6-tól vásárolhatók a mozi jegypénztárában, nyitvatartási időben (minden nap 15:00-20:00 között a Rákóczi utca 5. szám alatt).

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Apassionata – Musical Night
Mahó Andrea & Nagy Sándor & Serbán Attila Örömmel jelentjük be, hogy elindult az országjáró Apassionata musical koncert, ahol Mahó Andrea, …
ZSÖK PROGRAMAJÁNLÓ
2023. március 25. – április 2. Egy kis esti fizika – Dittrich Ernő: Mit tehetsz te a klímaváltozás ellen? március 27. 19.00 Művészetek és Irodalo…
Nem túlzás kijelenteni: a hazai küldeményművészet történetébe Miskolc már több mint negyedszázada beírta a nevét. E művészettörténeti tény mozzanatait…

További cikkek