2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF

Lányok Napja

2014. április 24-én (csütörtökön) ismét Lányok Napja lesz az egyetemen!
Ezen a napon újra megnyílnak az egyetem laborjai azon középiskolás lányok előtt, akik 2014. április 17-ig regisztráltatták magukat.
A 9.00 órakor kezdődő programsorozat elején három olyan hölgyet ismerhetnek meg az
egyetemre látogató lányok, akik műszaki szakterületen futottak be sikeres
életpályát. Ezt követően csapatokra osztódnak a középiskolás lányok, és
laborlátogatások során megismerkedhetnek többek között a lángorgonával, a
puding készítésének tudományos hátterével, a porcelánöntés technikájával, a
robbanó festékesdobozokkal, vagy éppen azzal, hogy hogyan dolgoznak a fiúk
a bányában, hogyan készül a leveskocka, vagy hogyan lesz az ásványokból
ékszer. A nap végén egy szerény ebéden ill. a zárórendezvényen oszthatják
meg egymással az aznapi élményeiket.

A Lányok Napja tervezett programja az alábbi:

8.30-9.00     Regisztráció (Főbejárat)
9.00-9.45     Megnyitó (Díszaula)
9.00-9.05     Zenés-táncos megnyitó
9.05-9.10     Rektorhelyettesi köszöntő
9.10-9.40    „ME-Nő” – avagy mit érhet el egy nő a műszaki pályán?
              A Miskolci Egyetemen műszaki diplomát szerzett mérnöknők
eladása
9.40-9.45     Tájékoztató a nap menetrendjéről
9.45-12.00    Labortúrák a műszaki karokon
12.00-13.00   Vendéglátás, oklevelek, ajándéktárgyak átadása, programzárás

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Nyelvek Európai Napja program
A Nyelvek Európai Napjához kapcsolódóan több rendezvénynek ad otthont a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). Az intézmén…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp