2024. 05. 20. hétfő

Bernát, Felícia
1 EUR 388 HUF
1 GBP 452 HUF

94. Ünnepi Könyvhét és 22. Gyermekkönyvnapok

Miskolc, 2023. június 8–10., Könyvtér (Erzsébet tér)

Nincs másik olyan nagy hagyományú kulturális rendezvény az országban, mint az Ünnepi Könyvhét, hiszen idén júniusban már a 94. szabadtéri könyves találkozót rendezik országszerte.

„… könyvnap rendeztessék”
A magyar könyves ünnepek hagyományát az olasz példa indította el, ahol 1927. május
17-én szervezték meg az első nemzeti könyvnapokat. Ennek mintájára kezdeményezte Supka
Géza 1927. június 5-én, pünkösd vasárnapján Miskolcon, a Magyar Könyvkiadók és
Könyvkereskedők Országos Egyesületének a Kereskedelmi és Iparkamara Erzsébet téri
épületében tartott nagygyűlésén a magyar könyvnapok hagyományteremtő megszervezését.
Az első ünnepi könyvhetet 1929. május 12–20. között tartották.
Az első nagy jubileum évében, 1979-ben, majd 40 évvel később a 90. Ünnepi Könyvhét
alkalmából ismét Miskolc adott otthont a rendezvénysorozat országos megnyitójának. Idén a
korábbi években megszokott időpontban június elején rendezi meg a II. Rákóczi Ferenc
Könyvtár a jeles eseményt. Erre az alkalomra idén is megjelenik a Könyvheti Újság.

2
II. Rákóczi Ferenc Könyvtár
3530 Miskolc, Görgey A. u. 11. | 06 46/503-120 | rakoczi@rfmlib.hu | www.rfmlib.hu
94. Ünnepi Könyvhét és 22. Gyermekkönyvnapok

miskolci megnyitója:

2023. június 8., csütörtök 16.00 – Miskolc, Könyvtér (Erzsébet tér)
Megnyitja: Turczi István József Attila-díjas, Babérkoszorú-díjas és Prima Primissima

díjas magyar költő, író, műfordító, szerkesztő

Köszöntőt mond:

Bánné dr. Gál Boglárka a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke

Veres Pál Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere

A szervezők most is megkoszorúzzák a könyvhét megálmodója, Supka Géza
tiszteletére 2019-ben elhelyezett emléktáblát 2023. június 8-án, csütörtökön 15.45-kor – a
megnyitó előtt – azon a helyen, ahol a könyvhét ötlete először elhangzott: az Erzsébet téri
MAB-székházban.

Irodalmi terasz, színpad és további programjaink

Miskolcon hagyományosan az Erzsébet tér válik Könyvtérré. Itt a könyveken kívül
különböző programok várják az érdeklődőket, élményekkel gazdagítva őket.
A tér egyik sarkában idén is kinyit az Irodalmi terasz, ahol kényelmesen dedikálhatnak,
beszélgethetnek egymással a szerzők – és az olvasók, akár hosszabb ideig is. Csütörtökön
Ferenczik Adrienne-vel lesz beszélgetés most megjelent regénye kapcsán. Nagyon fontosnak
tartjuk a helyi alkotók meghívását, ezért pénteken helyismereti, helytörténeti érdekességeket
ismerhetnek meg a térre látogatók. Miskolcról beszélgetünk ismert miskolciakkal. Máger
Ágnes, festőművész, Máhr Ági, színművész Salamon József, a DVTK egykori válogatott
labdarúgója és Tóth Arnold, a Herman Ottó Múzeum tudományos titkára lesznek a vendégek.
Szombaton Miskolc és a gyermekirodalom kapcsolata a beszélgetés tárgya. Vendégeink:
Csohány Domitilla, Gácsi Zsuzsa, Darázs Richárd, Fecske Csaba és Hajnal József, akik
gyermekkönyvek szerzői. Szombaton elsősorban a gyermekeknek kínálnak programot a
szervezők: a mesék, a bábszínházi előadás mellett különböző játékok és kézműves
foglalkozások várják a családokat, a látogatókat.
Idén is lesz lehetőség dedikálásra. Helyi és országosan ismert szerzők várják az olvasókat. A
húsznál is több résztvevő közül csak néhány név (betűrendben): Bánhidi Lilla, Bereczki

3
II. Rákóczi Ferenc Könyvtár
3530 Miskolc, Görgey A. u. 11. | 06 46/503-120 | rakoczi@rfmlib.hu | www.rfmlib.hu
Zoltán, Bózsó Gyula, Halász Ágnes, Kapusi Krisztián, Király-Bagi Judit, Leslie L. Lawrence,
Malejkó Norbert, Utry Attila, Varga Barnabás és Vass Tibor.

Hagyományosan jó partnerekre találunk a kereskedőkben és a helyi kiadókban, így idén
is kedvezménnyel vásárolhatunk új könyveket. Ott lesznek a Könyvtéren: a II. Rákóczi
Ferenc Könyvtár, az Advent Kiadó, a Bíbor Kiadó, az Észak-Keleti Átjáró Egyesület, a
Felvidék Ház, a Géniusz Könyváruház, a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria, a
Herendi 2004 Kiadó, a Libri Könyváruház, a Spanyolnátha művészeti folyóirat és a
Szinvapark Líra Könyváruház.

A tartalmas időtöltésben fontos szerepe van a színpadnak.
A nyitónapon, június 8-án, csütörtökön a Magyar Akadémiai Bizottság székházában (Erzsébet
tér 3.) Miért szeretjük a magyar irodalmat? címmel Földes László Hobo és Turczi István
rendhagyó beszélgetését tekinthetik meg, mely dedikálással zárul. A Könyvtér színpadán
fellép a Mintha zenekar. A nap zárásaként a Miskolc Dixieland Band koncertje kínál kellemes
időtöltést a térre látogatóknak.
Június 9-én, pénteken elsőként a Miskolci Egressy Béni–Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti
Iskola csoportjai lépnek a színpadra. A délután során fellép az Entrée-guitar&flute formáció,
melyet a Számadó zenekar műsora, táncház követ.
A péntek esti koncerttel természetesen nem zár be a Könyvtér, hiszen szombaton
hagyományosan a családoknak kínálunk programokat. Délelőtt fél 10-kor a színpadon a
Diósgyőri Jazz Tánc Klub táncosainak műsorát láthatják, melyet fél 11-től a Bábabukra
Hagyományőrző Meseműhely – muzsikáló, mondókázó produkciója követ. A nap
záróakkordjaként fél 12-től a Kalamajka Bábszínház: Utazás Komposztániába című előadása
kínál kellemes szórakozást.

Mindezek mellett még sok élmény várja a térre a látogatókat.
A program résztvevőinek lehetőségük lesz arra, hogy saját könyvüket elkészítsék, és egyéb
kézműves foglalkozás is szerepel a programban. Mindhárom nap lesz könyvheti totó,
amelynek hibátlan kitöltői sorsoláson vesznek részt. Akiknek kedvez a szerencse, a
könyvárusok által felajánlott könyveket nyerhetik meg. A kellemes kikapcsolódáshoz
hozzájárul az Antikvárium fröccs- és limonádéterasza. Idén a 100 éve született Kormos
Istvánra emlékezünk, akinek Vackor az első bében című könyvének címszereplőjéhez

4
II. Rákóczi Ferenc Könyvtár
3530 Miskolc, Görgey A. u. 11. | 06 46/503-120 | rakoczi@rfmlib.hu | www.rfmlib.hu
kapcsolódik szelfipontunk, mely mindhárom nap várja az érdeklődőket. Június 9-ére, péntekre
a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete érzékenyítő játékokkal készül.
Szombaton, június 10-én Borka ügyességi és logikai játékai várják a gyerekeket, de lesz
arcfestés is. A délelőtt során bemutatkozik a Preg Méhészet is.

Találkozások a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár központi épületében és
fiókkönyvtáraiban

A könyvhéthez kapcsolódóan már hétfőtől megkezdődnek programjaink. Az intézmény
központi épületében június 5-én, hétfőn délelőtt 10 órától rendezik a nagy népszerűségnek
örvendő X. Hahó Könyvtársak Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei olvasásnépszerűsítő
vetélkedő döntőjét. A megmérettetésen a két írásbeli forduló legjobb 15 csapata vesz részt.
2023. június 8-án, csütörtökön 11 órától tartják a Kötve-fűzve – az Év Könyve Borsod-Abaúj-
Zemplén vármegyében, című pályázat eredményhirdetését. Aznap délután 2 órától Balázs
Ágnes színművész találkozik gyermekolvasóival a Lufi és a többiek című könyve apropóján.
Fiókkönyvtáraink közül a Tompa Mihály Könyvtárban június 6-án, kedden délután 4
órától Paszternák István (régész, műemlékvédelmi szakértő) tart előadást Egy régi templom
újabb kutatási eredményei. Legfontosabb műemlékes megfigyeléseim a miskolci minorita
templom 2019-2022 évi felújítása során címmel. A Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban
ugyancsak június 6-án, kedden délután 5 órától Török Eszter illusztrációiból nyílik kiállítás
Ctrl+E címmel. Június 15-én, csütörtökön fél öttől az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódóan a
Petőfi Sándor Könyvtárban Száraz Miklós György, József Attila-díjas író Duna – Mítoszok
Dunája, a Duna mítosza című kötetét mutatják be.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

május 20–27. Zsolnay táncházak: Vizin táncház május 24. 19.00 Zsolnay Negyed – E78 – Koncertterem A Vizin Zenekarral mulathat az, aki a hó…

További cikkek

Gödöllőn járt Magyar Péter
Ma 14 órakor tartotta kampánybeszédét Magyar Péter. A gödöllői Főtéren több ezer érdeklődő volt. Itt a vágatlan felvétel, Illésy Márton jóvoltábó…