2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Zene/könyv/film » Történelmi regénnyel jelentkezett Egri László költő és író

Történelmi regénnyel jelentkezett Egri László költő és író

Megjelent Egri László költő és író legújabb regénye, amely a Patrióta címet viseli. A történet 1849-ben indul és Petőfi Sándor rejtélyes sorsának alakulását követi nyomon, abból a fiktív alaphelyzetből kiindulva, hogy a népszerű magyar poéta nem hunyt el a segesvári csatamezőn.

A szépirodalmi alkotás az egyén boldogulásának nehézségeit ábrázolja a történelem vad viharában. Egri László – Patrióta

Egri László (1988) Hajdúszoboszlón élő művész. A Patrióta már az ötödik, kiadásban megjelent könyve. Korábbi  műveivel országos irodalmi sikerlistákon ért el előkelő helyezéseket. A költő-író a Cédrus-díj kurátora, a Kortárs  Költő Liga irodalmi szervezet elnöke, a Polikróm folyóiratalapító-főszerkesztője és több tudományos  szakpublikáció szerzője. 2014-ben Komiszár János festőművésszel nyílt közös kiállítása. A 2015-os „Lapra magyar!” jótékonysági könyvgyűjtő akció kezdeményezője volt.

Díjai: Év Felfedezettje, Legbefolyásosabb fiatal írók TOP 10-es listájának tagja, Fiatal Költők Kulturális Követe,  Művészetpártoló-díj, Év Fiatal Művésze.

Egri László házas, egy gyermek édesapja. Korábban élt Nyírbátorban, Pócspetriben és Debrecenben is. Jelenleg  tanár és igazgatóhelyettes egy hajdúszoboszlói középiskolában.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp