2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Itt van Beth – hol van Beth?

Jeff Abbott legújabb, magyarul is megjelent története, a Rögeszme két Beth nevű eltűnt nőről szól. Az igazság keresésén és kiderítésén túl a becsület is kockán forog – aminek a jelentősége egy kis, zárt, és ebből adódóan pletykás közösségben relatíve még jobban felértékelődik. Szóval többszörös pszichológiai nyomás nehezedik a főhősnőre, aki viszont állja a sarat, és nem adja fel egykönnyen.

A főszereplő, Mariah Dunning anyjának, Bethnek egy éve nyoma veszett. A hatóságok szerint a tettes az apa és férj, Craig, ám ezt még bizonyítaniuk kell. Mindenesetre elég a gyanú, hogy a mindennapok, ha nem is pokollá, de kellőképp kellemetlenné váljanak Lakehaven lakóközösségben, hiszen az emberek megvetik és szájukra veszik őt. Sorsuk talán megváltozhat: Mariah egy nap látni véli édesanyját, ami újabb lendületet ad, hogy felkutassa őt. Sőt egy barátja bűnügyi témájú blogja révén belefut egy másik, szintén Beth nevű eltűnt nőbe.

A Rögeszme számos csavart tartogat számunkra, a történet kellőképp összetett, így kipipálhatjuk, hogy korrekt thillerrel van dolgunk, a megszokott Abott-stílusban írva. Egyes helyszínek és párbeszédek ismétlődnek, ez azonban ebben az esetben semmiképpen nem számít zavarónak. Tudunk azonosulni a főszereplővel, Mariah-val; a többi karakterről pedig elmondható, hogy többé-kevésbé következetesen viselkedik, így interakcióik és tetteik belesimulnak a cselekménybe.

Személyes benyomásunk és korábbi tapasztalataink alapján nem ez Abbott legerősebb műve, de azért összességében nincs oka szégyenkezni a Rögeszme miatt; a történet és a rejtély érdekes, aminél fogva pedig kellemes kikapcsolódásban lehet részünk. Rajongóknak, valamint a misztikus és thriller műfaj

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek