2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Ínyencség krimi- és történelemimádóknak

A skót író, Manda Scott pályafutása kezdetén krimiíróként vált ismertté. Több regénye kapott már különböző díjjelöléseket, míg a Times Nagy Brittania egyik legfontosabb krimiírójaként emlegeti. Scott ezúttal Franciaországba kalauzolja el olvasóit, egy izgalmas, történelmi regény keretei között.

Feszültség, nyomozás, gyilkosság, történelem és titkok; a Tisztítőtűz kielégíti mindazok igényét, akik történelemre és izgalmakra vágynak. Scott magával ragadó regénye nem csupán a története miatt kiemelkedő, hiszen az író lebilincselő stílusa és történetvezetése nélkül pusztán egy jó történet mit sem érne.

Scott regénye két síkon játszódik; a múltban és a jelenben. Nagyon kevés írónak sikerül mindkettő idősíkot tökéletesen megírnia, úgy hogy önmagukban is megállják a helyüket, de a történet egészével is összecsiszolódjanak, még jobbá váljanak. Scottnak ez sikerül. A jelenben az olvasó megismerheti Inés Picaut rendőrkapitányt, aki az orléansi gyújtogatásokkal kapcsolatban nyomoz, melyekből a legutóbbi egy halálos áldozatot is követelt. Kiderül, hogy egy szélsőséges iszlamista csoport áll a bűncselekmények mögött. A közelgő választások miatt, egyre nő a feszültség a városban. A nyomozás során kiderül, hogy áldozat, egy, a francia történelmet megváltoztató kutatáson munkálkodott, mialatt próbált észrevétlen maradni, nehogy a nyomára bukkanjanak… Vajon ki elől bujkált a professzor és miért? Ő lett volna a gyújtogatás célpontja vagy mindez csupán véletlen egybeesés?

A másik idősíkban, az olvasó a tizenötödik századi Franciaországban találja magát, Jeanne d’Arc korában, a száz éves háború idején. Orléans angol ostrom alá kerül és a franciák reménységének, Jeanne d’Arcnak az élete veszélyben forog. Bedford hercegének kéme, Tomas Rustbeard célul tűzi ki az elszánt lány elpusztítását, így megpróbál a közelébe férkőzni… A cselekmény két szála ott kapcsolódik össze, hogy Inés Picaut, elhatározza, hogy megpróbálja megfejteni Jeanne d’Arc jelentőségét a jelenkori eseményekben, ám emiatt korábban már a hasonló ambíciókkal rendelkező édesapját is elveszítette…

Aki kezébe veszi Scott regényét, nem fogja megkérdőjelezni a roppant mértékű és lelkiismeretes kutatómunkát, mely elengedhetetlen volt a Tisztítótűz megírásához. Scott sikeresen kelti életre Jeanne d’Arc karakterét, akiért akaratlanul is izgul az olvasó, hiába ismeri az események végkimenetelét. A Tisztítótűz olvasása többel ajándékozza meg az olvasót, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen az izgalmas regény az olvasók történelemtudását is nagyban bővíti, így mindazok, akik többet szeretnének megtudni Jeanne d’Arcról miközben egy sokoldalú és izgalmas könyvet olvashatnak, jó helyen keresgélnek

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Sneakerek számla nélkül
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan ellenőrzik a közösségi felületeken és online portálokon értékesítőket. Az elektronikus ada…