2021. 06. 20. vasárnap

Rafael
1 EUR 355 HUF
1 GBP 414 HUF
„Béres Ferenc, egész életében a magyar énekkultúrát szolgálta”

„Béres Ferenc, egész életében a magyar énekkultúrát szolgálta”

„Béres Ferenc, egész életében a magyar énekkultúrát szolgálta”” Gagybátorban és Sárospatakon, Miskolcon és Hodászon a Kárpát-medence
sok-sok csillagos tornyában húzzák most  a harangot : Béres Ferenctől búcsúznak.
A magyar  ének, a magyar dal  fejedelmétől, aki hangjával,  énekeivel egybekötötte a világ különböző tájaira szakadt magyarságot, s megszólaltatta a teljes magyar történelmet. “

 

      Czine Mihály  a fenti szavakkal búcsúztatta az 1996. július 19-i temetésen Béres Ferenc énekművészt. Majd így folytatta :.. ” Béres Ferenc egész életében a magyar énekkultúrát szolgálta… Nemcsak  a történelmi éneket, nemcsak a népdalt,
nemcsak a virágéneket, nemcsak  a kuruc dalokat, de a teljes, az egyetemes magyar énekkultúrát”
       Béres Ferenc 1922 .december 3-án  Gagybátorban ,a csereháti kis faluban, Abauj-Torna  vármegyében született. Az elemi iskolát szülőfalujában, a szakközépiskolát Miskolcon, a  Református Főgimnáziumot Sárospatakon végezte. Majd a  Pázmány Péter  Tudományegyetemen  néprajzot és újkori művészettörténetet hallgatott.
     1945 szeptemberében Budapestre költözött, és az akkor alakult Petőfi-kollégiumban lakott. Beilleszkedett a népi kollégisták életébe, otthonra talált és megalapította   a Népi Együttesek Művészeti Kollégiumát.  A Honvéd Együttes első csoportja – amely később a Magyar Néphadsereg művészegyüttese – 1948. október 1-jével kezdte meg működését.
Béres Ferenc,  az alapító –  énekes és népi hangszeres szólistája lett az együttesnek. Haláláig az Országos Filharmónia magánénekese. Az énekművész hosszú pályáján több, mint tízezer hangversenyt adott Nyugat-Európában, Ausztráliában és Új-Zélandon. A szigetországban négy hónapon keresztül 120 hangversenyen énekelt. Kanadába,  Észak-Amerikába és Japánba vitte a  magyar dalokat, járt  a környező országokban.  Erdélyben 1991-92-ben 65 jótékony célú hangversenyt adott. Finnországban – ezt már a művész önéletrajzából tudjuk – még 1948 júliusában a NÉKOSZ Együttes tagjaként 18 előadáson  sikerrel szerepelt. Őszinte, testvéri fogadtatásban részesültek.
     Béres Ferenc – ezt a feleség,  Béres Ferencné Simig Erzsébet mondja – haláláig olthatatlan szeretetet és hálát  érzett Sárospatak iránt.
       1968-ban képzőművészeti – gyűjteményének,  festmények, grafikák, plakettek, szobrok – érmék jelentős részét a Sárospataki Képtárnak adományozta. Ő volt  a 18. századi iskolaépületben létrejött képtár alapítója.
       Egyháztörténeti gyűjteménye a Sárospataki Nagykönyvtárba került. Szorgalmazta Sárospatak várossá nyilvánítását és a  művelődési ház létrehozását.  A város vezetősége azzal fejezte ki a művész iránti megbecsülését, hogy 1968-ban elsőként őt tüntette ki díszpolgár címmel, a Sárospataki Kollégium Nagy Tanítványaként..
Az állam – többek között – a Liszt Ferenc-díj I.fokozatát, a Kiváló-és Érdemes Művész címet, a  Magyar Köztársaság Tisztikeresztje  kitüntetést adományozta művészetének elismeréseként. Béres Ferenc halálának tizedik évfordulóján 2006-ban Sárospatakon a Főgimnázium kertjében avatták fel a művész mellszobrát.
      Béres Ferencnétől azt is megtudtuk, hogy a család, továbbá a művész testvére, Béres János 2006-ban a gimnázium részére  alapítvány tett, amelyből a gimnázium  egy-egy tehetséges diákot jutalmazhat. Itt jegyezzük meg, hogy Béres Ferenc szülőházára is került emléktábla.
     2006-ban a művész életútját bemutató kiállítás nyílt Gagybátorban, majd a kollekció átkerült Krasznokvajdára. Ezekben a napokban a Református Egyház és a helyi önkormányzat szervezésében a környékbeli művészeti együttesek, továbbá a határon túlról érkezett hagyományőrző együttesek színvonalas műsorokkal tisztelegtek Béres Ferenc művészetének.  
  A krasznokvajdai körzeti iskola tisztelete jeléül a művész halála után 1998. május 20-án Béres Ferenc nevét vette fel. Az emléktáblát Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke avatta fel.
      Béres Ferenc síremlékének avatására 1999. szeptember 24-én került sor a Farkasréti temető művészparcellájában.  Eljött a művész nevét viselő krasznokvajdai körzeti iskola tanulóinak egy csoportja. A szertartást Hegyi Fürtös István ny.református lelkész tartotta.
      Befejezésként álljon itt  Keresztúry Dezső  Béres Ferenchez írt hatsorosa :
”  Ki a világot dallal járja, / nem törődött, élt hiába,/ ha nyomát a szél befújja,/
hű szívekben éled újra /: ne búcsúzz : úgyis itt leszel,/ dalodra a világ felel. “

                                                                                      

Széplaki Kálmán
 
„Béres Ferenc, egész életében a magyar énekkultúrát szolgálta”

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Kilenc Supercar pilóta vágott neki a június 12-13-án a Greinbcahban megrendezett Rallycross Osztrák, és Szlovák bajnoki illetve FIA CEZ futamon. &n…
Gender Racing Team – TopJet FX2000 - Vallelunga Egy ismeretlen pálya, óriási hőség, huszonhét autóból álló mezőny a négy kilométeres vonalvezetésen, …

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum