2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Takarítási világnap

Takarítási világnap

Most hétvégén lesz a hazánkban is egyre népszerűbb World Cleanup Day – a DSV is készült az alkalomra
 
A World Cleanup Day, azaz a takarítási világnap egy globális környezetvédelmi esemény, amelyet minden évben, szeptember harmadik szombatján, azaz idén szeptember 16-án tartanak. Célja, hogy összehozza az embereket világszerte, és együttműködésre ösztönözze őket a környezet tisztaságának megőrzése érdekében. A hazánkban is egyre népszerűbb kezdeményezéshez idén először a DSV Magyarország is csatlakozott.
 
1986-ban az ausztrál vitorlázó, Ian Kiernan egy versenyén felfigyelt a világtengerek szennyezettségére és elhatározta, hogy megpróbál tenni ez ellen. Hazatérve Sydney kikötőjének megtisztítására szervezett akciót Kim McKay környezetvédővel karöltve, ami a vártnál is nagyobb sikert aratott: 1989. január 8-án körülbelül 40 ezer önkéntes 5 ezer tonnánál is több szemetet távolított el a kikötőből, valamint a környező tengerpartról. A kezdeményezés sikerének eredményekén 1992-ben World Cleanup Day, azaz a takarítási vagy más néven szemétszedési világnapként az ENSZ globálisan is meghirdette az eseményt. 
 
15 éve már egy észt világszervezet koordinálja az eseményt
 
„2008-ban Észtországban is elindult egy program ugyanezekkel a célkitűzésekkel a »Let’s Do It!« csoport szervezésében. 2018 óta a World Cleanup Day, azaz a takarítási világnap eseményeit ez a szervezet irányítja. Már az első évben, 2018. szeptember 15-én 17,6 millió embert mozgósítottak 157 országban” – mondta Horváth Judit, a DSV Magyarország HR igazgatója, megemlítve, hogy idén ők is készültek az alkalomra.
 
Az észt kezdeményezés eredeti célkitűzése az volt, hogy egy nap alatt összegyűjtsék és eltávolítsák az illegálisan lerakott szemetet az egész ország területén. A mozgalom egyik legelső nagyobb akciója 2008. május 3-án zajlott le Észtországban. Ezen a napon ugyanis több mint 50 ezer önkéntes vett részt az ország különböző részein szemétgyűjtésben, és több mint 10 ezer tonna szemetet gyűjtöttek össze. Az észtek számára a mozgalom olyan nagy sikert aratott, hogy eldöntötték, nemzetközi szinten is megrendezik ugyanezt a szemétszedő eseményt minden évben, szeptember harmadik szombatján. A World Cleanup Day azóta folyamatosan növekszik és számos országban nagy sikernek örvend, köztük egyre inkább hazánkban is.
 
A DSV Magyarország idén a Duna ártéri erdőterületének megtisztítására vállalkozott
 
A DSV A/S több mint 75 ezer alkalmazottal, több mint 80 országban van jelen. A globális cég életében mindig is fontos szerepet töltött be a környezetvédelem, az erősforrások hatékony és felelősségteljes felhasználása, illetve a közösségi szerepvállalás. A World Cleanup Day kezdeményezéséhez évről évre egyre több ország DSV csapata csatlakozik, idén először pedig a DSV Magyarország is készült a jeles alkalomra.
 
„Nálunk ez nemcsak egy vezetői szintről induló kezdeményezés, hanem dolgozóink számára is fontos prioritás. Ezt alátámasztja, hogy évről évre egyre több ország DSV csapata csatlakozik a World Cleanup Day eseményhez, amelynek igénye rendszerint dolgozói oldalról jelenik meg” – emelte ki a HR igazgató.
 
Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a hulladékszennyezés problémájára, valamint ösztönözze az embereket a fenntartható életmódra és a felelős hulladékkezelésre. A fenntarthatóság és a környezetvédelem a DSV Magyarország számára is kiemelt, így a globális eseményhez kapcsolódva, szeptember 12-én a Duna ártéri erdőterületének megtisztítására vállalkozott. 
 
„Lelkes kollégáink mindössze három óra leforgása alatt jelentős mennyiségű szemetet gyűjtöttek össze egy 53,5 hektáros természetvédelmi terület Duna-parti szakaszán. Nagy örömet jelent számunkra, hogy az emberek, akikkel együtt dolgozunk, ugyanúgy gondolkodnak a környezet védelméről. Fontos számukra, hogy tiszta környezetet teremtsünk és együttműködjünk ennek a környezetnek a kialakításában. Így miközben egy jó ügy érdekében fogunk össze, közösséget is építünk és együtt képviseljük a DSV számos értékeinek egyikét” – hangsúlyozta Horváth Judit, a DSV Magyarország HR igazgatója.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp