2026. 07. 22. szerda

Magdolna

1 EUR 364 HUF
1 GBP 426 HUF

Kultúra

Kritikus óra a Miskolci Nemzeti Színházban
Március 6-án Kritikus órát tartunk a Miskolci Nemzeti Színházban! A vadkacsa pénteki előadása után a közönségnek lehetősége lesz megvitatni a látottakat az előadás alkotóival és meghívott vendégeinkke…
Félholttal a világért
Napjaink legnépszerűbb témái közé tartoznak a „zombizmus”: számtalan sorozat, film és regény szereplőit adják. Így van ez a Kvázi esetében is, amely címe beszédes, bár nem mond újdonságot, hiszen tudj…
Az első angol-fecskék már kirepültek
Idegen nyelvi készségek fejlesztése program Csütörtökön vehették át a tanúsítványaikat azok a diákok, akik elsőként kezdték meg nyelvi képzésüket az Idegen nyelvi készségek fejlesztése program 2019 ő…
Bobokban az erő
Nyilvánvaló okokból toptéma mostanában a mesterséges intelligencia – a Bobiverzum sorozat is ezen alapszik. Írója, Dennis. E. Taylor folytatja Bob Johansson történetét, aki egy szerencsétlen autóbales…
Pályázat
https://baz.katasztrofavedelem.hu/24000/palyazat Az előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2020-ban immáron hetedik alkalommal hirdet alkotói pályázatot óvodásoknak és …

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés