2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Köszönjük Szent-Györgyi Albert!

Köszönjük Szent-Györgyi Albert!

A C-vitamin világnapja: szeptember 16.
Az ismert szegedi gyógyszeripari vállalat Szent-Györgyi Albert munkásságának elismeréseként szeptembertől C-vitamin termékeit Szent-Györgyi Albert C-vitamin néven hozza forgalomba.

A sok ismert és alkalmazott vitamin közül az egyik legfontosabb a C-vitamin (aszkorbinsav), hiszen több, jótékony hatása mellett erős antioxidáns, segíti a sejtlégzést, valamint nagy szerepe van a kollagén termelésben is, ami lassítja a bőr öregedési folyamatát. A nemzeti örökségünk részét képező tudományos felfedezés tiszteleteként a cég kezdeményezi, hogy szeptember 16. – a Nobel-díjas kutató születésének napja – a C-vitamin világnapja legyen. A vállalat a Szent-Györgyi Albert C-vitamin termékek év végéig tartó forgalmának 1%-át ösztöndíj program keretében – a Szent-Györgyi Albert Rotary Clubon keresztül – a Szegedi Tudományegyetem kimagaslóan tehetséges egyetemistáinak támogatására fordítja.
A cég 2013-as nettó árbevétele 1,9 milliárd forint volt. 2014 első félévében 20%-kal több árbevételt értek el az előző év azonos időszakához képest és terveik szerint év végéig sikerül megtartaniuk ezt a növekedési arányt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp