2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » „Mielőtt jelentkeztem, nem találkoztam női programozóval” – ötödször várják a középiskolás lányokat a Smartiz programra

„Mielőtt jelentkeztem, nem találkoztam női programozóval” – ötödször várják a középiskolás lányokat a Smartiz programra

Az ország minden szegletéből várják az érdeklődőket a Morgan Stanley és a NATE matematikai és programozó foglalkozássorozatára

A programozáshoz szükséges készségek nemtől függetlenek, ennek ellenére jóval kevesebb nő választja az utóbbi évek sikerszakmájának számító informatikai pályát, mivel sokan még mindig „férfias” területnek tartják. Ezen változtatna a Morgan Stanley és a Nők a Tudományban Egyesület által életre hívott Smartiz program, amely idén ötödször várja – az online oktatásnak köszönhetően ismét az egész országból – a középiskolás lányok jelentkezését. A Smartiz korábbi résztvevői, az őket támogató szülők és tanárok elmondták: matematikai és programozási tudásuk bővítése mellett a program azért is fontos, mert a mentorok révén olyan példaképekkel találkoznak, akik nőként futottak be sikeres informatikai karriert. Emellett elmondták, hogy általánosságban magabiztosabbak lettek és hasznos segítséget kaptak a pályaválasztáshoz, miközben tartós barátságok is kialakultak.

A Morgan Stanley budapesti központja és a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) a most induló tanévben immár ötödik alkalommal hirdeti meg 10. évfolyamos lányoknak indított ingyenes oktató-fejlesztő programját, a Smartizt, amelynek során a résztvevők elmélyíthetik matematikai tudásukat, és elsajátíthatják a kódolás rejtelmeit egy alapszintű programozási nyelvben. A programra 2022. szeptember 23-ig lehet jelentkezni ezen a weboldalon.

A heti rendszerességű, szakkör jellegű foglalkozássorozat a teljes tanéven átível, és idén is hibrid formában valósul meg. Ez azt jelenti, hogy a nyitó- és záróeseményre élőben kerül sor, és lesznek személyes személyiségfejlesztő foglalkozások, csapatépítők, de az órák zömét online tartják meg, így ismét az ország minden szegletéből várják a jelentkezőket. A Smartiz korszerű tananyagát pedagógusok, oktatás- és társadalomkutatók bevonásával alkották meg, hogy fokozatosan vezessék rá a diákokat, hogyan hasznosítható a matematika és az informatika a hétköznapokban.

Találkozás női példaképekkel: mindössze a szakemberek egyharmada nő STEM területen

A Morgan Stanley önkéntesei és a NATE munkatársai mellett olyan példaképekkel is találkozhatnak majd, akik a saját tapasztalataikon keresztül mutatják be a természettudományos, informatikai, műszaki és matematikai (STEM) területekhez közel álló pályák előnyeit. Ezeken a területeken ugyanis még ma is mindössze a diplomások egyharmada nő Európában, ezen belül pedig az informatikában még alacsonyabb, 20% alatti az arány[1]. Sokan még mindig „férfias” szakmaként tekintenek ezekre a pályákra, és az informatika iránt érdeklődő lányok kevés példaképpel találkoznak.

„Mielőtt jelentkeztem a Smartizra, még nem láttam női programozót, ezért számomra a program egyik legnagyobb élménye az volt, hogy személyesen is találkozhattam olyan nőkkel a mentorok és előadók között, akik sikeres pályát futottak be ezen a területen – mondta el Kiss Anna Noémi, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium matematika tagozatos tanulója, aki a 2021-2022-es tanévben végezte el a Smartizt. – Korábban is érdekelt a programozás, de a program megerősített benne, hogy igenis érdemes ezzel foglalkozni, így most az a célom, hogy ezen a területen tanuljak tovább. Emellett nagyon jóban lettem a többi résztvevő lánnyal, és azóta is tartjuk a kapcsolatot.”

Fontos a szülői és tanári támogatás: tanulható magabiztosság és önbizalom

A Smartiz tananyag célja az ismeretátadáson túl egy olyan komplex fejlesztés, amely nemcsak a matematikai és digitális kompetenciát fejleszti, hanem egyéni és csoportos mentorálás formájában a program résztvevőinek azokat a készségeit is, amelyek későbbi sikeres tanulásukhoz és a választott pályán való boldogulásukhoz elengedhetetlenek. Ilyen például az alkalmazkodó-készség, a komplex kommunikációs és társas készségek, a nem rutinszerű problémamegoldás, az önfejlesztés és önmenedzsment, valamint a rendszerben való gondolkodás döntéshozatal, értékelés és elemzés során.

„A lányunk nemcsak a reáltudományokban tudott előrébb lépni, hanem bizonyos szempontból magabiztosabbá is vált, nagyobb önbizalommal tart előadást akár idegeneknek is, rengeteg javult a fellépése, prezentációs képességei – számolt be tapasztalatairól egy korábbi Smartiz-résztvevő, Juhász Kamilla édesapja, Juhász Péter. – Figyeltünk, hogy ne legyen túlterhelve, és ha valamiben elakadt, segítettem, ha tudtam – de eközben azt is láttuk, hogy a program során Kamilla sokkal önállóbb, magabiztosabb lett. Minden lányos szülőnek bátran ajánlom a részvételt.”

A Smartiz iskolán kívüli foglalkozás, de számos példa van rá, hogy a résztvevők iskolájukból is sok biztatást, támogatást kapnak. Bodnárné Laczkó Gyöngyi, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium matematika–fizika szakos tanára rendszeresen diákjai figyelmébe ajánlja a lehetőséget, és az elmúlt években már hat tanulója végezte el a Smartizt. Közülük az első az idei tanévet már a Szegedi Tudományegyetem alkalmazott matematika szakos hallgatójaként kezdi, pedig előtte nem tudta magát ezen a területen elképzelni, hiába ment neki jól a matek. Volt, akit megerősített, hogy programozó legyen, de olyan is, aki orvosnak készülve veszi hasznát az itt elsajátított gondolkodásmódnak.

„Mindig jelentkeznek lányok matematika fakultációra, de kevesebben, mint fiúk, pedig semmivel sem rosszabbak, ráadásul közülük is a legtöbben inkább gazdasági, semmint STEM területekre készülnek – fogalmaz a pedagógus. – Bár iskolában megpróbálunk biztos alapot adni a matematikához, nem mindig tudjuk megmutatni, hogy mire jó mindez a gyakorlatban. A Smartiz mentorai viszont a saját pályájuk példáján keresztül tudják megmutatni, hogyan hasznosulhat egy iskolai tantárgy a munkában– ezt tartom a program egyik legnagyobb erényének, de az is fontos, hogy az online oktatásnak köszönhetően minden tehetséges lány esélyt kaphat a fejlődésre, bárhol is éljen az országban.”

Megadni a kezdő lökést minél több lánynak

A Morgan Stanley budapesti irodája, amely az elmúlt 16 évben a globális pénzintézet egyik legnagyobb, több mint 2500 főt foglalkoztató informatikai és elemző központjává vált, számos kezdeményezéssel dolgozik azon, hogy iparági és országos szinten is egyre több nő válassza a STEM területeket.

“A programozáshoz szükséges készségek – szabályfelismerés és -alkotás, következetesség, alaposság és csapatmunka – nemektől függetlenek, és a nők főszerepet játszottak a számítástechnika korai történetének alakításában – mondta el Mátyás-Kollár Gabriella, a Morgan Stanley budapesti informatikai részletének operatív vezetője. – Mégis azt tapasztaljuk, hogy a fiatal lányok sokszor úgy gondolják, hogy nem érdemes ilyen pályákban gondolkodniuk, és ha nem kapják meg a szükséges megerősítést, sokan nem is indulnak el ezen az úton. A Morgan Stanley célja, hogy változtasson a társadalmi berögződéseken, és megadja ezt a kezdő lökést minél több lány számára.”

„Nem az jelenti a fő problémát, hogy a lányokhoz képest több fiú megy informatikusnak vagy matematikusnak, hanem az, hogy a megfelelő platform hiánya miatt olyan lányokból nem lesznek informatikusok vagy matematikusok, akik egyébként szeretnének azok lenni, élveznék ezt a területet és sikeresek is lehetnének benne. A Smartiz program célja, hogy minden tehetséges gyerek elindulhasson a STEM tudományterületek felé, bármilyen nemű is az illető” – mondta el Sáray Szilvia, a Smartiz egyik tananyagfejlesztője és a matematika foglalkozások vezetője.

A Smartiz az idén felkerült az innovatív és jövőbarát ifjúságfejlesztő kezdeményezéseket egy csokorba gyűjtő Edison100 listára. A listát a Bridge Budapest Egyesület által életre hívott Edisonplatform közösség állítja össze, amely azon dolgozik, hogy a mai óvodások és iskolások rendelkezzenek a jövőben szükséges tudással és kompetenciákkal, és megtalálják majd a helyüket az értelmes munka világában.

A programra 2022. szeptember 23-ig lehet jelentkezni ezen a weboldalon: https://nokatud.hu/smartizgirls/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp