2024. 10. 9. szerda

Dénes
1 EUR 401 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Megújult környezetben várja olvasóit

Megújult környezetben várja olvasóit

A miskolci József Attila Könyvtár tavaly nyáron bezárt, ám 2024. február 28-án újra megnyitotta kapuit. Az épület energetikai korszerűsítése, külső és belső felújítása megvalósult, így a könyvtár újra várja az olvasni vágyókat.

Az átadóünnepségen megtelt a könyvtár olvasótere, olvasók, egykori és jelenlegi munkatársak jöttek el a jeles napra. Az ünnepi pillanatokat a Róka lánya zenekar megzenésített versekkel, népdalokkal színesítette. Mikó Petra a Földes Ferenc Gimnázium tanulója a könyvtár elmúlt évi ’56-os szavalóversenyének első helyezettje Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz! című versét mondta el.

Veres Pál, Miskolc polgármestere ünnepi beszédében úgy fogalmazott: sokan temetik a nyomtatott irodalmat, de ahhoz semmi sem fogható, ha az ember kezébe vesz egy könyvet. Hangsúlyozta: fontos, hogy a könyvtár közösségi találkozóhelyként működhessen, mely az emberi kapcsolatok kiteljesedése szempontjából is meghatározó. Varga Gábor, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár igazgatója kiemelte az összefogást, a csapatmunkát, hiszen az intézmény dolgozói segítettek abban, hogy a felújítást követően újra olvasóbarát környezet álljon a látogatók rendelkezésére. Az intézményvezető az olvasók könyvtárba csábításáról beszélt, melynek egyik motivációs eszköze is, hogy a József Attila Könyvtárba 2024. március 14-ig az új beiratkozók 50%-os kedvezményt kapnak a beiratkozási díjból. Az olvasók nevében Édes Richárd beszédében Umberto Ecót idézte: „Könyvtárban lenni jó: néha úgy érzi magát ott az ember, mint valami pályaudvaron, s ha egzotikus tájakról olvas, mintha vonat röpítené távoli partok felé.”

A februári újranyitás után márciustól számos program várja az érdeklődőket a megújult József Attila Könyvtárban.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz
Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés

Napi rejtvény

Lorem Ipsum

Is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry’s standard dummy text ever since the 1500s, when an

Tovább »
Hirdetés

Horoszkóp

Horoszkóp

Mérleg (09.24.- 10. 23.)
A Hold és a Vénusz változatos kapcsolatrendszert és óriási forgalmat ígér a társasági élet területén. Stabil párkapcsolatodban felkavarodik az állóvíz. Szükség van a Mérleg optimizmusára és intelligenciájára, hogy a valódi és fontos dolgokat elkülönítse a valódit csak állítóktól. Lesz feladatod bőven. Az biztos, hogy bölcsebben zárod a hetet, mint ahogyan nyitod. Üzenet: “Nincsen harang, aminek a nyelve csak az egyik oldalra leng ki. Kis öröm, kis bánat, nagy öröm, nagy szomorúság mindig együtt jár.” (Popper Péter)

Összes csillagjegy »