2022. 12. 4. vasárnap

Barbara, Borbála
1 EUR 410 HUF
1 GBP 478 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kultúra
  • »
  • Megérkezett Maja, Lombos Márton, valamint az Arizóna közös száma

Megérkezett Maja, Lombos Márton, valamint az Arizóna közös száma

A tavaly májusban megjelent, Kocsis Tiborral készített „Akkor is” közreműködést követően most ismét egy duettel jelentkezik a 2009-ben alakult Arizóna zenekar és annak frontasszonya, Maja (Gasparik Bokros Kriszta).

A dunaszerdahelyi Arizóna egyedi, különleges zenéjét a roppant fontos társadalmi témákat érintő szövegek fűszerezik. Nem véletlenül bizonyíthattak olyan formációk előzenekaraként, mint a Kiscsillag, a Bikini, vagy éppen a Kowalsky meg a Vega.

Maja és az Arizóna ezúttal az előadóként, dalszövegíróként, zenei projektek vezetőjeként, producerként, műsorvezetőként is bizonyító Lombos Mártonnal alkottak együtt. A “Szeretni még tudok” szám remek bizonyítéka annak, hogy az élet sokszor igencsak hasonlít a pókerjátszmákhoz. Többségében nem számítható ki teljesen, bármikor bármi megtörténhet bárkivel.

„A Nő arcai” rádiós műsort irányító Maja azontúl, hogy szeret társadalmi kérdésekkel foglalkozni, a nőket érintő témák különösen közel állnak hozzá. „Azt érzem, hogy egyre közelebb kerül egymáshoz a műsorvezetői énem és a zenekari. A „Szeretni még tudok” című dalunk például úgy indult, hogy Fecó, az Arizóna vezetője, zeneszerzője, producere, aki nem mellesleg a férjem is, nekem írta, majd megkérte Lombos Marcit, hogy írjon rá egy ütős szöveget. Egyébként mindig egyeztetek Marcival, de mivel ez egy meglepetésnek indult, a fiúk kihagytak az elején. Amikor Marci elküldte a szöveget, teljesen tudtam vele azonosulni. Ekkor voltam másodszor is rizikós várandós, egy rakat gonddal, bizonytalansággal, készülve a második koraszülésemre. Marci rám érzett látatlanban is akkor.” – árulta el Maja.

A legtöbb zenekar életében van olyan szakasz, vannak olyan periódusok, amikor külső szemmel úgy láthatjuk, mintha eltűnnének. Ilyenkor érnek meg bennük a történések, alakot öltenek az ihletek, a szerzők, az előadók befele figyelnek, jobb esetben megerősödnek. Ezúttal a szöveg elkészülését követően jóval később került sor például a „Szeretni még tudok” feléneklésére. Ekkora már teljesen mást adott ez a dal Majának, így született meg az a döntés, hogy ez a szám végül duettként nyerje el végleges formáját. Többek között ennek a változásnak köszönhető a videóklip csavaros alapötlete, miszerint az életet a pókerrel szimbolizálják, megmutatva a szerencse forgandóságát, a mindenkinek kijutó egyszer fent-egyszer lent állapotokat.

„Ebben a férfias, kártyázós, pókeres világban nekem nőként is van helyem, osztanak lapot. Ez is egy szimbolikája a dalnak.” – kezde Maja a Gerő Zoltán rendezte, vágta, fekete-fehér videó kapcsán, amelyben a Maja és Marci mellett az Arizóna zenekar tagjai szerepelnek.
„Sőt, nem álltunk meg itt, én vagyok az a nő, aki ebben a klipben két vasat is tart a tűzben. A felvételek elején megcsókolok egy férfit, aztán jövök egy másikkal, majd végül ott hagyom. A társadalom szerintem nagyon hamar elítél egy olyan nőt, aki ilyen kilátástalan helyzetben van, aki ilyen belső vívódásokon megy keresztül. Sokkal inkább megbélyegzik, mintha egy férfi tenné ugyanezt. A pasiktól ezt még mindig előbb elfogadjuk, szóval ez is egy fontos társadalmi kérdés. Én nem szégyellem ezeket az érzéseket lekommunikálni, ezeket a kérdéseket felhozni. Tudom, hogy a nőknek szükségük van arra, hogy beszéljünk ilyen dolgokról. A maja__mija Instagram oldalamon sok anyuka megkeres, sok-sok olyan kérdésekkel, amelyeket privátban mernek csupán feltenni, a kommentekben nem szívesen osztanák meg.” – tette hozzá az énekesnő. „Mindennek ellenére, bármi történjen is, ha szeretni még tudunk, nagy baj nem lehet. Ebből indulunk ki ebben a dalban.”

„Szeretni még tudok” klip: https://youtu.be/l1VfX2PvYh8
Maja x Kocsis Tibor feat.Arizóna: Akkor is: https://youtu.be/jmiA-CEH-Xk
Arizóna YouTube: https://www.youtube.com/user/ArizonaVlog/videos
Maja Mija Instagram: https://www.instagram.com/maja__mija/
Arizóna a Facebookon: https://www.facebook.com/ArizonaZenekar
Lombos Marci az Instán: https://www.instagram.com/lombos_ur/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek