2024. 06. 22. szombat

Paulina
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

XVII. BORSODI FONÓ FOLKFESZTIVÁL 2013. július 5-6-7.

BORSODI FONÓ – A VÁROSI BETYÁROK FESZTIVÁLJA
A Kárpát-medence népművészetét, autentikus népzenei világát, csodaszép táncait, valamint a népzenei alapokon nyugvó világzene legjobb magyar produkcióit mutatja be eredeti módon összegyúrt formában a fesztivál.
MAGYAR NÉPMŰVÉSZETI SKANZEN, GASZTRONÓMIA
A fesztivál nagy hangsúlyt fektet az élő népművészet bemutatására is: a Déryné-ház előtti területen Magyar Népművészeti Skanzen kerül kialakításra. A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület rendezésében hagyományőrző népi kismesterség-bemutatók színesítik a programot, az idei évben ismét ellátogatnak a Diósgyőri várba a lengyel pingáló asszonyok is, Zalipie-ből. A Skanzenben népművészeti termékek vására, gasztronómiai utca, valamint a bor- és pálinka udvar nyújt kellemes kikapcsolódást, igazi ínyencségek lesznek a kézműves sajtok, valamint a tahitótfalui eperbor. A népi kismesterség- és gasztronómia bemutatása mellett a Skanzen elsősorban az autentikus népzenei produkciók, magyar- illetve moldvai csángó táncházak számára kínál hangulatos helyszínt. Itt hallhatók a hangulatfelelős „házi zenekarok” produkciói: játszik Barsi Csaba és az Agyagbanda, a Számadó zenekar, valamint a Tényleg zenekar.

A KÁRPÁT-MEDENCE AUTENTIKUS TÁNCAI
Magyar és moldvai táncház alapozza meg a kitűnő hangulatot a fesztiválon. Szombaton este 6 órától a Szinvavölgyi Néptáncműhely fergetegesnek ígérkező gálaestje kínál kitűnő szórakozást, akik idén különlegességként a de Krekkel holland hagyományőrző néptánc együttessel lépnek fel.

MANÓ-FONÓ, AZ APRÓSÁGOK ÖRÖMÉRE
Szombaton egész napos programként a Borókás népi játékpark hagyományőrző játékai, kézzel hajtott fa körhinta, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület kézműves bemutatói és játszóháza, valamint gyermek táncház, valamint középkori fegyvertapogató kínál kitűnő szórakozást a legkisebbeknek.

HÖLGYEK A FONÓBAN
Szinte már hazajár a fesztiválra Majorosi Marianna, a Csík zenekar csodálatos hangú énekesnője, aki az elmúlt évekhez hasonlóan felejthetetlen perceket szerez a rajongóknak. Tovább böngészve a fellépők névsorát feltűnő, hogy mennyi női előadó lép színpadra, sajátos arculatot, tematikát nyújtva ezzel a soron következő fesztiválnak. Érdekes színfolt a kubai születésű, Havannában felnőtt Elsa Valle koncertje a Rumba Caliente zenekarral. Péterfy Bori koncertjei a fesztiválszezon legizgalmasabbjainak ígérkeznek, a Fonón sem lesz ez másként. Jazz vonalról érkezik Harcsa Veronika Gyémánt Bálinttal alkotott duója, és ne feledkezzünk meg Herczku Ágnesről sem, aki Nikola Parovval lép színpadra. Természetesen a hölgyek mellett azért találunk férfi előadókat is: így láthatjuk Ferenczi Györgyöt a Rackajam-mel, a Sebő együttest, itt lesz a Cimbaliband, a Kerekes Band és a különleges nevű Magyarvista Social Club is. A keményebb fiúkat Kowalsky meg a Vega képviseli, vendégként a szókimondó FankaDelivel.
 
Július első hétvégéjén hamisítatlan fesztiválhangulattal, autentikus magyar népzenével, világzenével, idei újdonságként kitűnő jazz muzsikával és lendületes rockzenével várja látogatóit a Borsodi Fonó Folkfesztivál a Diósgyőri várban.

BELVÁROSI INVITÁLÓ a Szent István téren, Miskolc belvárosában
Július 5. péntek
(az invitáló programok belépő nélkül látogathatók)

14.00 SZÖKTETŐ ZENEKAR
14.45 DE KREKKEL (NL)
15.30 KISS KATA ZENEKAR

HIVATALOS NYITÓBULI (Miskolc-belváros, Helynekem)
20.00 PAKULÁR ZENEKAR KONCERT
22.00 MAGYAR JAZZ QUARTET NÉPDALSZINHÁZ

FESZTIVÁLPROGRAM
Július 6. (szombat)
10.00 – 17.00 MANÓ-FONÓ (Diósgyőri vár – Skanzen)
A Manó-Fonó családi programjai délután 5 óráig kedvezményes Manó-Fonó belépővel, napi fesztiválbelépővel és bérlettel egyaránt látogathatók. Manó-Fonó felnőtt belépő: 900 Ft, gyermek belépő (1 – 14 éves korig): 600 Ft.
17.00 SZÁMADÓ ZENEKAR (Fesztiválkapu – pódiumszínpad)
17.00 MESTEREK ÓRÁJA (Skanzen)
17.00 MAGYARVISTA SOCIAL CLUB (várárok – Világzenei nagyszínpad)
18.00 SZIRMAI ZOLTÁN, BURI JENŐ (Fesztiválkapu – pódiumszínpad)
18.00 SZINVAVÖLGYI NÉPTÁNC GÁLA, kísér a TÉNYLEG ZENEKAR, vendég: DE KREKKEL (NL) (Skanzen színpad a Déryné-ház előtt)
19.00 MESTEREK ÓRÁJA (Skanzen)
19.30 NÉPTÁNC CSŐDÜLET – MAGYAR TÁNCHÁZ (Skanzen színpad előtt)
20.00 FERENCZI GYÖRGY ÉS A RACKAJAM (Világzenei nagyszínpad)
21.15 ELSA VALLE & RUMBA CALIENTE (Skanzen színpad)
22.15 CSÍK ZENEKAR (Világzenei nagyszínpad)
23.30 SEBŐ-EGYÜTTES (Skanzen színpad)

Július 7. (vasárnap) City Betyar’s Day
16.00 AGYAGBANDA (Fesztiválkapu –  pódiumszínpad)             
17.00 MESTEREK ÓRÁJA (Skanzen)
17.30 AGYAGBANDA (Fesztiválkapu – pódiumszínpad)  
18.00 HARCSA VERONIKA + GYÉMÁNT BÁLINT DUÓ (várárok – Világzenei nagyszínpad)
19.00 SZIRMAI ZOLTÁN, BURI JENŐ (Fesztiválkapu – pódiumszínpad)
19.00 HERCZKU ÁGNES, NIKOLA PAROV és a BANDA (Skanzen színpad)
19.00 MESTEREK ÓRÁJA (Skanzen)
20.00 KOWALSKY MEG A VEGA feat. FANKADELI (Világzenei nagyszínpad)
21.00 KEREKES BAND (Skanzen színpad)
22.15 PÉTERFY BORI & LOVE BAND (Világzenei nagyszínpad)
23.15 CIMBALIBAND (Skanzen színpad)
00.30 MOLDVAI TÁNCHÁZ (Skanzen színpad előtt)

Fesztivál kapunyitás: szombaton de. 10 órakor, vasárnap du. 4 órakor.

A zenei programok fedett színpadon zajlanak, azokat kedvezőtlen időjárási körülmények között is megtartjuk!
Részletes program: www.borsodifono.com

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…