2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Véleményversenyt hirdetünk a „189. évad” című színházi magazinról

Véleményversenyt hirdetünk a „189. évad” című színházi magazinról

Mi a jó?

Például színházba járni jó. És tévét nézni is jó. Színházi magazint tévében nézni még jobb. Olyan műsort, amelyet maguk a színháziak készítettek – magukról, a próbáról, az új bemutatókról. Egy színházi műsor lehet izgalmas, szellemes, tartalmas, eredeti, de lehet unalmas, vontatott, érdektelen is. Vagy lehet mindez egyszerre. Egyik néző így látja, a másik úgy. Ezért szeretnénk az Önök véleményét kikérni.
A Miskolci Nemzeti Színház Magyarországon egyedülálló, havonta jelentkező harminc perces televíziós műsort készít, amely belülről, a színházi alkotók szemével mutatja meg azt, amit a néző sohasem láthat. A „189. évad” – Fél óra a Miskolci Nemzeti Színházban című magazin egyes epizódjait a színház rendezői, dramaturgjai állítják össze, a képi világért Cserhalmi Sára filmrendező felel. A magazin főcímzenéjét Cser Ádám, a színház zenei vezetője komponálta.

Különleges televíziós műsorunk első része október 5-én 18.25 perckor kerül először képernyőre.

Mit gondol, hogyan sikerült első adásunk, a „189. évad”? Ha van véleménye, és ezt szívesen megosztaná valakivel – írja meg nekünk!

Ha Ön szeret egyenesen, célratörően, sallangmentesen, csak a lényegre szorítkozva fogalmazni, és véleménye egy buszjegyen is elfér, induljon a Rövid vélemény kategóriában – szeretettel várjuk sms-nyi lélegzetvételű szövegeiket.

Ám ha Ön a kifejtő, részletekbe bocsátkozó, gondolatait aprólékosan megfogalmazó nézők közé tartozik, akkor elküldheti nekünk a „189. évad”-ot taglaló hosszabb, akár egy-két oldalas Elemző írását is. Mindkettő nagyon fontos számunkra, a műsor jobbítása, színesebbé, gazdagabbá tétele érdekében.

A véleményére vagyunk kíváncsiak.

Mert figyelni jó.

A jelentkezés módja:

A versenyre bárki benevezhet, aki elmúlt 17 éves, és október 26-ig word formátumban elküldi írását a judita@mnsz.eu e-mail címre. A szöveg terjedelme lehet egészen rövid, akár egy sms, de lehet hosszabb, 1-2 oldalas is. A legjobb írásokat közzétesszük a színház online felületein, ezért kérjük jelezze, névvel vagy jeligével jelenjen meg műve. Az elküldött e-mailnek tartalmaznia kell a pályázó teljes nevét, e-mail címét és telefonszámát is.

A 189. évad első epizódja megtekinthető a Miskolci Televízióban október 5-én 18.25-kor, 6-án 8.25-kor, 8-án 19.25-kor, 9-én 7.25-kor, 19-én 18.25-kor, valamint 20-án 8.25-kor.

A színház Facebook oldalán legtöbb lájkot kapott írást különdíjjal, a zsűri által megjelölt első helyezettet értékes nyereményekkel jutalmazzuk.

A beérkezett írásokat elbíráló zsűri tagjai: Jancsó Dóra színművész, Orosz Gábor, a Mikom Kft. ügyvezető igazgatója, Mikita Gábor kritikus, a Színháztörténeti és Színészmúzeum muzeológusa.

Eredményhirdetés várható ideje: november eleje.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp