A Miskolci Nemzeti Színház idei felolvasószínházi programjának címe: Új Szöveg.
Vállalva némi kockázatot olyan drámákat keresünk és választunk, amelyek eddig soha, semmilyen formában nem találkoztak még a nyilvánossággal. Kötelességünknek érezzük, hogy teret adjunk a kortárs irodalom új szereplőinek, és a közönség számára lehetőséget teremtsünk nyelvünk új létmódjainak megismerésére, napjaink társadalmi és individuális problémáit megjelenítő drámai megfogalmazások, új szövegek befogadására.
Új Szöveg – Kocsis Pál felolvasószínháza
SZÜCS ZOLTÁN: ASZTREÁL
Október 13. 19.00, Játékszín
Egyik nap olyan, mint a másik. Vagy mégse? A darab hőse egy detoxikálóban ébred, karjában infúzió, fejében teljes zűrzavar. El innen! De hová? Úgy látszik, az életbe nincs visszaút, mintha „megváltoztak volna a körülmények”. Nehéz ezt összerakni Gabikának, miközben az egykori tanárja a parkban kísért, a bárpultos csaja legszívesebben megölné, a dílere kioktatja, de azért újra telenyomja cuccal, a barátai összeverik, az anyja meg…
Kint vagy bent? Nem az a kérdés, hol jobb, hanem az, hogy mit kezdesz magaddal, és mit kezdjenek veled mások. Az Asztreál nem a bűnről és a bűnhődésről szól, hanem a betegségről és a felépülésről, hogy van egy másik Út is. Üzenet az élőknek, de legfőképp az élőhalottaknak.
„Nem is tudom…Annyi mindent akarok mondani…És annyi mindenért akarok bocsánatot kérni, hogy azt sem tudom, hogy hol kezdjem…Hiszen téged már nem érdekelnek a bocsánatkéréseim, és nem is tudom, hogy hogyan lehetne valaha is jóvátenni azt amit ellened elkövettem…Azt, hogy megloptalak, hogy megszégyenítettelek, azt hogy ok nélkül gyűlöltelek…azt, hogy megütöttelek…és hogy elárultalak. Nem mondhatom, hogy bocsáss meg, mert van amire nincs bocsánat, és nem is azért mert Te nem bocsátasz meg…hanem azért, mert ezeket magamnak nem tudom megbocsátani soha.”
(részlet darabból)
Kaposváron születtem 1969 októberében. Itt jártam ki iskoláimat, mind realista, mind spirituális értelemben. Leszerelésem után, 1990-ben kerültem a Kaposvári Csiky Gergely Színházba; először mint díszítő, majd kellékes munkakörben, ahol lehetőség volt kisebb statisztaszerepek eljátszására. Nagy szerencsémre sokféle darabban játszhattam. Az itt töltött 10 évet tartom a legfontosabbnak az életemben, mert olyan rendezők mellett dolgozhattam, mint Mohácsi János, Ascher Tamás, Gothár Péter és Znamenák István. Sajnos 2000-ben alkohol és drogfüggésem miatt eljöttem a színházból, és ezután 8 évig dolgoztam különféle helyeken és munkakörökben. Voltam biztonsági őr, villanyszerelő, kocsitakarító és kéményseprő, amíg aztán az egyre súlyosbodó függéseim végképp alkalmatlanná tettek mindenre. 2008-ban sikerült eljutnom egy 12 lépéses Rehabilitációs Terápiába, és azóta tiszta vagyok. A színdarabírást két éve kezdtem el, mert rájöttem, hogy a bennem keletkezett „őrületeket és űröket” valamivel enyhítenem kell, illetve ki kell töltenem. Tehát az írás
Terápia lett, a felépülés része, hogy a bennem élő szenvedélybeteg gyakorolhassa az Elengedés Művészetét. (Szücs Zoltán)
Az alkotás, mint terápia? Ha pusztán terápia, túlmutat-e az egyénen, válhat-e művészetté? A művészet önmagában is terápia? Akik részt vesznek ezekben a programokban, s végigcsinálják; gyógyult betegek, vagy megtért léhűtők? (Kocsis Pál)
