2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kultúra
  • »
  • Több mint kétszáz film a miskolci CineFest nemzetközi filmfesztiválon

Több mint kétszáz film a miskolci CineFest nemzetközi filmfesztiválon

Növekvő magyar részvétellel, csupa magyarországi premierrel jelentkezik szeptember 12. és 21. között a 11. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen az idén több mint 200 film, az év fesztiválsikerei, a világ filmművészetének legfrissebb és legérdekesebb alkotásai láthatók.

Bíró Tibor fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: nagy öröm számára, hogy az elmúlt évekhez képest jelentős számú magyar, illetve magyar vonatkozású alkotás szerepel az ingyenesen látogatható fesztiválon.
A húsz versenyprogramban szereplő filmből három magyar. A CineFesten lesz a magyarországi premierje Reisz Gábor Karlovy Varyban debütált VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című első nagyjátékfilmjének, amely a kissé elveszett, céltalan és bizonytalan harmincas generáció kiútkeresésére hoz példát veszítenivaló híján Lisszabonba utazó főszereplőjével.
Versenyben van Kerékgyártó Yvonne Free Entry című alkotása is, a rendező első nagyjátékfilmjében két barátnő ruccan ki egy féktelennek remélt hétre a Sziget fesztiválra. Szintén itt szerepel Miklósy Zoltán Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja című animációja is, amelyben egy frissen szabadult elítélt a rá igazságtalanul kiszabott kéthetes börtönbüntetés miatt indít bosszúhadjáratot.
A magyar mozgóképek mellett a versenyprogram csupa nemzetközi fesztiválsikert vonultat fel. Bíró Tibor kiemelte az idei Sundance amerikai függetlenfilmes fesztivál nagydíját és közönségdíját is elnyert, Damien Chazelle rendezte Whiplash-t, amely egy a középszerűségtől rettegő fiatal dzsesszdobos küzdelmét mutatja be. A fesztiváligazgató felhívta a figyelmet az alkotását a CineFestre elkísérő Vanessa Lapa Heinrich Himmler emberi oldalát bemutató dokumentum-játékfilmjére, A megfelelő ember című alkotására is.
Az érdeklődők láthatják a svéd Ruben Östlund Lavina című filmjét is, amely Cannes-ban elnyerte az Un Certain Regard szekcióban a zsűri díját. A Play – Gyerekjáték? rendezője ezúttal sem finomkodik: egy síelő család tagjainak alapjaiban kell újragondolniuk egymáshoz való viszonyukat, miután egy lavina lezúdulásakor az apa csak a saját életét igyekszik menteni. A CineFest egy másik kuriózuma a Sundance-fődíjas Az origó; Mike Cahill filmjében egy mikrobiológus munkatársaival fantasztikus felfedezést tesz az evolúciót illetően.
A versenyprogramhoz hasonlóan kizárólag magyarországi premiereket kínál a Kitekintő szekció is. A FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) által 2014 legjobb filmjének választott, de Berlinben is díjazott Sráckor, Richard Linklater 12 éven át készített alkotása mellett a közönség láthatja Timothy Spall remeklését – J. M. W. Turner festőművész megformálójaként – Mike Leigh Cannes-ban is vetített Mr. Turner című filmjében.
A megszokott módon a fesztiválon nemcsak nagyjátékfilmek lesznek versenyben, hanem 13 dokumentumfilm, 33 kisjátékfilm és 19 animációs film is indul a szekciódíjakért. A dokumentumfilmek között lesz Halász Glóriának a horvátországi Opuzen Filmfesztiválon díjazott, egy bohócdoktort bemutató Dr. Lala című alkotása, a kisjátékfilmek között versenyez az idei BuSho fesztiválon díjjal elismert Kolera, Aritz Moreno műve és Hörcher Gábor Ricsi című rövidfilmje is.
Az idén több mint 200 filmet felvonultató fesztiválon a tavalyi nagysikerű holland filmnapok mintájára idén a spanyol, a francia és az indiai filmművészet friss terméseit gyűjtötték össze, ráadásul a szlovák animációnak is kétnapos vetítéssorozatot szentelnek. Bíró Tibor elmondása szerint a program keretében olyan országokat helyeznek középpontba, amelyek filmművészete nemzetközileg elismert, a magyar közönség számára viszont szinte teljesen ismeretlen.
Mindemellett a CineFest partnerfesztiváljainak bemutatkozása keretében még 61 rövidfilmet, az amerikai független filmeket forgalmazó Sundance Channelnek köszönhetően pedig további négy nagyjátékfilmet is láthatnak a fesztiválra látogatók.

MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek