2021. 08. 2. hétfő

Lehel
1 EUR 356 HUF
1 GBP 416 HUF

Több évtizedes munka elismerése

Magyar Arany Érdemkeresztet kapott az Észak-Kelet Pro-COOP Zrt. korábbi cégvezetője

Áder János köztársasági elnök megbízásából Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adott át Pálné Soltész Veronikának, az Észak-Kelet Pro-COOP Zrt. korábbi cégvezetőjének több évtizedes, a hazai szövetkezeti kereskedelmi rendszer átalakításában, modernizálásában, valamint az Észak-Magyarországi régió gazdasági fejlesztéséért végzett kiváló munkája elismeréseként. A szakember által korábban vezetett Észak-Kelet Pro-COOP Zrt. a COOP rendszer egyik meghatározó régiós központja, amely az ország 6 megyéjében, több mint 500 településen, mintegy 930 boltot lát el áruval. A cég a kezdetek óta folyamatosan erősödik, gazdálkodása kiegyensúlyozott, aminek köszönhetően a forgalom mára stabilan 20 milliárd Ft felett van és közel 300 embernek biztosít megélhetést.

Pálné Soltész Veronika a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett, majd okleveles könyvvizsgálói képesítést szerzett. Dolgozott a Cementipari Gépjavítónál, a Borsodi Nyomdánál és a Borsod Megyei MESZÖV-nél, ahol vezető pozíciókat töltött be.

A szakember a Borsod PRO-COOP Kft. gazdasági igazgatója volt 1993. január 18-tól 1998. december 31-ig. A következő évtől, az 1999-ben megalakult Észak-Kelet Pro-COOP Zrt. gazdasági igazgatója lett, később, 2007 szeptemberétől cégvezetőként dolgozott. A CO-OP Hungary Zrt-nél 2017-ig az Ügyvivő Testület tagja is volt. Mindezek mellett 2015-ig a Borsod Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagjaként is tevékenykedett.

Pálné Soltész Veronika kereskedelemben végzett munkáját 2014-ben Klauzál Gábor Elismerő Oklevéllel is elismerték.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

Magyarország hivatalos fizetőeszköze a forint, augusztus elsején ünnepli 75. születésnapját. A II. világháború után, 1946. augusztus 1-én vezették be …

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum