2021. 09. 21. kedd

Máté, Mirella
1 EUR 355 HUF
1 GBP 413 HUF

Tanévzáró a Szépkorúak Akadémiáján

KILENCEDIK TANÉVÉT ZÁRTA A SZÉPKORÚAK AKADÉMIÁJA A MISKOLCI EGYETEMEN
Miskolciak az űrállomáson, globalizáció, fogyasztóvédelem, boszorkányüldözés, környezetvédelem… – hosszasan sorolhatnánk még.
Témák az aktuálistól az érdekesig, a praktikustól az általános műveltségig vagy egyenként is birtokolva e jelzőket. Hasznos és érdekes szabadidős programot kínálva ebben a tanévben is számos érdekességet kínált hallgatói számára a Szépkorúak Akadémiája. Június 01-én pedig elsősorban örömöt – 125 hallgató vehette át oklevelét a 2017/2018-as tanév lezárásával, a 128 órás képzés elvégzésével. A Miskolci Egyetem az Európai Unió gerontológiai programjához kapcsolódva a Miskolci Nőknek Is Esélyt Alapítvánnyal együttműködve 2009 szeptemberében hirdette meg először a Szépkorúak Akadémiája programsorozatát, melyet a társadalom és az egész életen át tartó tanulás szerves összekapcsolódása ihletett. Ennek keretében, kihasználva az universitas jellegéből adódó, széles körű lehetőségeket, immár a kilencedik tanév keretében is számos ismeretet kínált az előadássorozat a tudomány, a technika, a gazdaság, a jog és a társadalomtudomány témakörökből a 162 beiratkozott résztvevőnek, akik 50 év feletti, legalább érettségivel rendelkező, tanulni vágyó érdeklődők voltak. A tanév második félévében az anyagtudomány, az emberi agy, az idősgondozás, a gazdasági fejlődés, az űrkutatás, a boszorkányüldözés, a pénzügy témakörébe pillanthattak be a hallgatók, akik a tanév során 26 alkalommal, 52 előadáson és az azt követő konzultációkon vehettek részt. A résztvevők a tanév egészében 104 óra előadást hallgathattak meg az egyetem professzoraitól, oktatóitól. Az előadásokat követően lehetőség nyílt a kérdések, észrevételek megfogalmazására, így interaktív beszélgetésekre is sor került. Természetesen a kurzusokon részt vevő hallgatók, akik rendszeresen látogatták az előadásokat, tanúsítványt (certifikációt) kapnak a képzés teljesítéséről – ezeket adták most át a hagyományok szerint a tanévzáró ünnepségen 2018.06.01-én az egyetem díszaulájában.
A kurzus folytatására várhatóan a 2018/2019-es tanévben is lehet számítani.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Egy személyautó az úttestre lelépett gyalogos férfit ütött el Miskolcon, az Andrássy utcában. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt…

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum