2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Serdülés gyilkossal nehezítve

A kamaszkor az emberi élet talán egyik legizgalmasabb időszak, hiszen magunk mögött hagyjuk az édes és tudatlan gyerekkort, miközben óhatatlanul és visszafordíthatatlanul megközelítjük az ismeretlen felnőttkor küszöbét. Ez önmagában már egy jól formázható írói alapanyag, amelyből sokfélét ki lehet hozni, s Joyce Maynard tudta is ezt.

A Nyárutó film kapcsán talán ismerős a szerző, amelyben az egyedülálló anya gyengébb érzelmeket táplál egy szökött fegyenc iránt. E kissé ambivalensnek ható kettősség, valamint műfajkeverés a Lány a hegyen című regényében is megjelenik, aminek eredménye ismét egy érdekes, kicsit szürrealitásba hajló hangulatot árasztó történet lett.

A középpontban egy amerikai testvérpár, Rachel és Patty áll. Az 1979-es nyári szünidőt próbálják valahogy elütni: a totális semmittevés és unalom elkerülésére például meséket találnak ki szomszédjaikról, zenét hallgatnak, és sok időt töltenek bóklászással az otthonuk mögött meghúzódó hegyoldalban. Egymásra és a figyelmük elterelésére, illetve idejük lekötésére nagyobb szükség is van, mint valaha, mert a szüleik elválnak, az apjuk csapodár természetének köszönhetően.

Kedvenc helyük hamarosan híres lesz, csak sajnos nem pozitív értelemben: egy elvetemült ember, aki Alkonyi fojtogatóként vonul be a helyiek köztudatába, ugyanis itt látja jónak eltenni láb alól kiszemelt, kizárólag nőnemű áldozatait. Az ügy megoldása a lányok nyomozó édesapjára vár, aki nem igazán jut egyről a kettőre, s a halottak növekvő száma minduntalan a kudarcát jelzik – mintha az ő lelkén is száradna e szerencsétlenek életei. Rachel ekkor még a legbátrabbakat is megszégyenítő lépésre szánja el magát, látva apja nehézségeit: önmagát használva próbálja előcsalogatni és lépre csalni a gyilkost. Csakhogy hasonlóan a pokolba vezető, jó szándékkal kikövezett úthoz, e döntésnek messzemenőbb és váratlan, előre nem látott következményei lesznek, melyek érintik mind édesapja karrierjét, mind szeretteinek életét.

A Lány a hegyen alapvonásaiban thriller, de ahogyan a leírásból látszik, teljességében mégsem az, mert Marnard hétköznapi emberi problémákat szőtt bele, amelyeknek így a gyilkosság „pusztán” pikáns, de nem jelentéktelen vagy felesleges hátteréül szolgál. Ilyen a már említett serdülőkorral járó nehézségek, a család szétesése, valamint a testvéri szeretet és apa-lánya kapcsolat. Ezen felül színt visz még bele az idősíkváltás is: a harminc évvel idősebb Rachel (aki egyben a narrátor is) tisztázza édesapja becsületét a gyilkos leleplezésével, miközben visszatér gyerekkora színterére, felszínre hozva egy rég eltemetett családi titkot.

A szerző a hetvenes évekbeli Amerikát hitelesen jeleníti meg. A krimi háttérbe szorul, a hangsúly a lélektani ábrázoláson van. A karakterek jellemábrázolása hagy némi kívánnivalót maga után hitelesség tekintetében, azonban a szereplő személyiségét és az őket nyomasztó problémákat ennek ellenére sikerült jól érzékeltetni, átadni. Összességén egy komor, misztikus hangulatú, nem túl meglepő vagy fordulatos történetet kapunk a Lány a hegyenben, viszont cserébe érint olyan témákat

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…