2022. 08. 12. péntek

Klára
1 EUR 392 HUF
1 GBP 463 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kultúra
  • »
  • Románcok, titkok, slágerek – Egy csók és más semmi a Miskolci Nemzeti Színházban

Románcok, titkok, slágerek – Egy csók és más semmi a Miskolci Nemzeti Színházban

A nyári előbemutató után október 22-én láthatja viszont a közönség a Miskolci Nemzeti Színházban az Egy csók és más semmi című előadást Szőcs Artur rendezésében. Eisemann Mihály, Halász Imre és Békeffi István zenés komédiája kedves történetével, számos slágerével könnyed szórakozást ígér.

– Ebben a darabban mindenki válni akar. A történet mégis kedves, mókás, hiszen minden helyzet humorba van ágyazva. Végigizgulhatjuk az új szerelmesek sorsának alakulását, nevethetünk a meglepő fordulatokon, a komikus helyzeteken, és ez valahogy elveszi a válás szó élét. Persze, ha valahol „kilyukadna” a mese, akkor Eisemann harmonikus zenéje tökéletesen kitölti az így keletkezett űrt – mondta el Szőcs Artur. A mi előadásunk egyik különlegessége, hogy a zenekar a színpadon helyezkedik el, így szerves részévé válik a történetnek, és felidézi egy letűnt kor képét, amikor még elképzelhetetlen volt egy neves szálloda élő zenekar nélkül – tette hozzá.
– Nagyon szeretem a múlt század eleji kisoperetteket – mesélte a rendező. A díszletek, a jelmezek is ezt a korszakot idézik meg, általában nem is szoktuk más időbe helyezni az ilyen darabokat, hiszen így is mindenki magára ismerhet, vagy akár elődeire, utódaira a történetben.
Jancsó Dóra az előadásban két szerepet is játszik, Annie-t és Robicseknét – persze nem egyszerre. – Pályám során még soha nem volt olyan, hogy egy darabban két karaktert formáljak meg, így kicsit furcsa volt a helyzet, de egyben izgalmas kihívás is – mondta el a színésznő. Fontos volt, hogy hogyan osszam be az energiámat, hiszen mindkét szereppel el kellett készülnöm a nyári előbemutatóig. A próbák során néha nem tudtam, hogy hol áll a fejem, volt vicces pillanatok, például, amikor mind a két figurát egyszerre próbáltam: önmagammal mondtam össze a dialógust, hiszen a két karakter találkozik a történetben – tette hozzá nevetve. Én alapvetően maximalista típus vagyok, így, bár Robicsekné egy kisebb karakterfigura, számomra nem kevésbé fontos, mint darab primadonna szerepe – hangsúlyozta Jancsó Dóra. Nem volt nálam rangsor, mindkét alakból a lehető legtöbbet szerettem volna kihozni.
– Remek hangulatú volt a próbafolyamat is, bár sok mindennel kellett akkoriban megküzdenem. Ebben az időszakban vesztettem el az édesapámat, és ért egy baleset is próbák során. A lépcsőn megcsúszva beestem a zenekari árokba, és összezúzódott a lábam, ami több sajnos több hónapon keresztül gyógyult – árulta el a színésznő.
Egyfajta munkaterápia volt ez a próbaidőszak, hiszen egy vígjátékon dolgoztunk, és rengeteget nevettünk a kollégákkal. A humor megkönnyítette számomra ezt a nehéz periódust – mondta Jancsó Dóra. Most pedig készülünk a bemutatóra, hamarosan indulnak a felújító próbák. Ideje újra elővennem Annie-t és Robicseknét, és ismét felvenni a darab fonalát – tette hozzá.

Eisemann Mihály – Halász Imre – Békeffi István
EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI
Zenés komédia

Bemutató: 2015. október 22., Nagyszínház

Eisemann Mihály a Miss Amerika című jazz-operettel debütált New Yorkban, és ezzel alig 28 évesen világhírű lett. Operettjeivel, filmzenéivel a harmincas évek legnépszerűbb zeneszerzői közé tartozik. Az Egy csók és más semmi (1932) első perctől fogva nagy siker volt, és címadó dalát a kor legnagyobb slágerei közt tartjuk ma is számon. 1941-ben Tolnay Klári és Jávor Pál főszereplésével film is készült belőle.

Dr. Sáfrány ügyvéd főként a válni (vagy nem válni) kívánó gazdag nők ügyeit intézi. Ügyfelei közé tartozik Annie is, aki enyhén szólva idősödő hitvesétől venne búcsút, mivel az nem teljesíti férji kötelességeit. Annie Sándorral vigasztalódik, és egy romantikus éjszakát tölt el vele a Budapest hotelben. Sáfrány fia, Péter mindeközben kétségbeesetten keres apát saját, a cselédlánytól születendő gyermekének. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy ki is valójában a telefonkönyvből találomra kiválasztott ál-apa…

Eisemann Mihály-Halász Imre-Békeffi István
EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI
zenés komédia két részben

Annie                                     CZAKÓ JULIANNA
JANCSÓ DÓRA
Sándor                               HARSÁNYI ATTILA
Dr. Sáfrány                         SZATMÁRI GYÖRGY
SALAT LEHEL
Schön Tóni                          VARGA ANDREA
Péter                                      LAJOS ANDRÁS
ÓDOR KRISTÓF  
Teca                                    SZABÓ IRÉN  
Kulhanek elnök                      BŐSZE GYÖRGY
SALAT LEHEL
SZATMÁRI GYÖRGY
Robicsek                                     CSERVENÁK VILMOS
Robicsekné                                  NÁDASY ERIKA
JANCSÓ DÓRA
Vrabecz                                       KOKICS PÉTER
Bartáné                                       MOLNÁR ANNA
Manci                                          PROHÁSZKA FANNI
KECSKEMÉTI EDINA
Krecsák törvényszéki szolga      DINYÉS DÁNIEL
REGŐS ZSOLT
Pincér / Bíró I.            OSVÁTH TIBOR
Recepciós /Bíró II.            HEGEDŰS RICHÁRD

Díszlettervező:    BOROS LŐRINC
Jelmeztervező:     SZŰCS EDIT
Dramaturg:        SLÁRKU ANETT
Koreográfus:        BÁNYAI MIRJAM
Zenei vezető:        DINYÉS DÁNIEL
Ügyelő:        OREHOVSZKY ZSÓFIA
Súgó:            REITER KRISZTINA
Rendezőasszisztens: ÉRSEK JUDIT  

Vezényel:
DINYÉS DÁNIEL / REGŐS ZSOLT / CSER ÁDÁM

Rendező:
SZŐCS ARTUR

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek