2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Reformáció 500 – Lévay 100

Reformáció 500 – Lévay 100

A reformáció 500 éves jubileumához kapcsolódva dr. Fazekas Csaba előadásával folytatódik a Lévay József Centenáriumi Emlékprogram helyismereti előadássorozata október 19-én, csütörtökön.

A Lévay József Műemlékkönyvtár szervezésében, a Lévay József Centenáriumi Emlékprogram 2015–2018 keretében olyan témákról hangzanak el előadások, amelyek a Lévay-korabeli – kb. az 1848-as forradalomtól az I. világháború végéig – Miskolcot idézik meg. Úgy, ahogy ő láthatta – de a város szempontjából. Tehát arról, hogyan éltek, gondolkodtak, politizáltak, fényképezkedtek vagy épp tanultak az akkori miskolciak. Hiszen Lévay nemcsak költő, műfordító, jeles beszédíró, de megyei főjegyző is volt, aki aktívan részt vett a városi közéletben.
A havonta jelentkező sorozat októberi, Lévay József és a református egyház című előadása a reformáció napja közeledtével természetes módon kapcsolódik a reformátusság kérdésköréhez, hiszen Lévay, maga is reformátusként, több mint tíz évig tanított a ma nevét viselő miskolci református gimnáziumban. A költő és az egyház kapcsolatáról, az egyház korabeli helyzetéről, szerepéről dr. Fazekas Csaba docens, a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója tart előadást 2017. október 19-én, csütörtökön délután 4 órától, a Mindszent tér 2. szám alatti könyvtár előadótermében.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp