2026. 10. 15. csütörtök

Teréz

1 EUR 364 HUF
1 GBP 430 HUF

Kultúra

Az ezerarcú London életképei
Ugyan kisebb-nagyobb átszervezésekkel tarkítva, de már több mint tizenhét éve fut sikerrel a jelenlegi Magyar Színház deszkáin a musicalirodalom egyik legnagyobb sikereként számon tartott My Fair Lady…
Januártól: újra Operaklub!
Januárban újraindul a „Bartók +…” Nemzetközi Operafesztivál Operaklubja. Az új év első programjakéntVerdi: Otello című operájának filmváltozatát láthatják január 6-án, pénteken délután 4 órától a Misk…
Hihetetlen nyomozás szovjet díszletekkel
Nemrégiben került a boltokba Sam Eastland A vörös cár szeme címet viselő regénye. Az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent krimi mindent tartalmaz, ami egy izgalmas cselekményhez szükséges – sőt még …
Megtaláltuk Mozart kulcsát
Meghívó ingyenes zene- és táncművészeti fesztiválra. A legnagyobb művészek, mint pld. Mozart a belső spirituális forrásból merítettek és fejezték ki az Isteni teremtés szépségét. A művészet célja, hog…
Litwin József – Tusrajzok
Az újév első kiállítása egy igazi különlegességet hozott a város életébe, a most megnyílt tárlat ugyanis nemcsak az év, de a kiállító művész számára is az első volt. Az első bemutatkozás, a képzőművés…
Világszerte nagy siker a Suszter
Az angliai bemutató után az USA-ban és Lengyerországban is hangos sikerrel fut a Suszter, szabó, baka, kém (Tinker, Taylor, Soldier, Spy) című Oscar-gyanús alkotás. Időközben elkészült a film magyar s…
Negyven nap a híres úton
Egy, a híres El Caminot megjárt honfitásnőnk foglalta össze azonos című könyvében a nyolcszáz kilométernyi zarándoklat során szerzett spirituális, emberközi és persze mindennapi fizikai és kulturális …
Elhunyt Garas Dezső
Hetvenhét éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Garas Dezső Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja. A felvétel 2011. március 6-án készült Budapes…
Elhunyt Sallós Gábor
A Miskolci Nemzeti Színház Igazgatósága és Társulata mély megrendüléssel tudatja, hogy SALLÓS GÁBOR színművész, rendező és színházigazgató,Jászai-díjas, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja2011. de…
A Közoktatás Napja Kazincbarcikán
Színvonalas műsorral és elismerések átadásával ünnepelte a város a Közoktatás Napjá-t. A rendezvény immár hagyomány Kazincbarcika életében, a városvezetés így kívánja megköszönni azt az áldozato…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés