
Érdemes körültekintően bankot választani
A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
Új korszakot indíthat a lakossági hitelezésben a tervezett Wekerle Plusz Program, amely nemcsak a lakásvásárlóknak kínál kedvezményes konstrukciókat, hanem a jelenleg jóval kisebb súlyt képviselő felújítási hitelezésnek is lendületet adhat – derül ki a biztosítások mellett immár lakossági hiteltermékek összehasonlításával és közvetítésével is foglalkozó Netrisk.hu összefoglalójából. A már bejelentett változások, ezen belül az Otthon Start Program kivezetése jól látható élénkülést eredményezett.
A felújítási hitelek esetében van tér a bővülésre. „A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint idén januártól augusztus végéig több mint 2 ezer milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket Magyarországon. A finanszírozás döntő része, 79 százaléka használt lakások megvásárlásához kapcsolódott, míg az új lakások vásárlása 12 százalékot képviselt. A felújítási célú hitelek aránya ugyanakkor mindössze 2 százalék volt. Ezek az arányok az új otthonteremtési és felújítási támogatások hatására megváltozhatnak” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk Csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője.
Új lehetőségeket hozhat a Wekerle Plusz
A Wekerle Plusz Program keretében lakásokra és családi házakra 2027 februárjától bárki igényelhet legfeljebb 15 millió forintos, az állami támogatás miatt fix 3 százalékos korszerűsítési hitelt 15 éves futamidővel. Ehhez az ingatlan energetikai besorolásától függően 30–50 százalékos vissza nem térítendő állami támogatás társulhat. Az önerő alacsonynak mondható, ugyanis 5 százalék, legfeljebb 500 ezer forint. A maximális hitelösszeg és futamidő mellett a havi törlesztőrészlet közel 105 ezer forint lehet.
Lakásvásárlásra 50 milliós hitel
A Wekerle Plusz emellett a fiatalok első lakóingatlanhoz jutását is elősegítené. A kormányzati bejelentés alapján a 18–45 éves korosztály tagjai állami támogatással igényelhetnek új lakás vásárlásához vagy építéséhez fix 3 százalékos, használt ingatlan megvásárlásához pedig fix 5 százalékos kamatozású hitelt, legfeljebb 50 millió forint értékben és maximum 25 éves futamidővel. Fontos változás, hogy a támogatott konstrukciót élettársak is igénybe vehetik, akiknek korábban nem volt erre lehetőségük.
A lakások esetében a vételárplafon 100 millió, a családi házaknál 150 millió forint, a négyzetméterár pedig nem haladhatja meg az 1,5 millió forintot. Bár a használt lakásokra kínált 5 százalékos kamat magasabb az új lakásokhoz elérhető 3 százaléknál, a piaci alternatívákkal összevetve továbbra is kedvező: kevés bank kínál 25 évre végig fix kamatozású lakáshitelt, a legjobb piaci kamatok is 6 százalék felett vannak.
Boom az utolsó pillanatban
A Netrisk adatai szerint az Otthon Start Program kivezetéséről szóló bejelentés napján négyszer annyian kalkuláltak, mint a korábbi átlagos napokon, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa. Az érdeklődők túlnyomórészt használt lakás vásárlásához keresnek finanszírozást, jellemzően legalább 30 millió forintos hitelösszeggel. A Wekerle Plusz Program feltételeinek változása ugyanakkor mérsékelheti a használt lakások iránti keresletet, ami lefelé ható nyomást gyakorolhat az árakra és javíthatja a vevők alkupozícióját. Besnyő Márton hangsúlyozta: a támogatott konstrukciókban ugyan rögzített a kamat, de érdemes összehasonlítani a bankok ajánlatait, mert az egyéb költségek és a hitelelbírálás menete eltérhet. Ha a 18–45 éves igénylő jövedelme nem elegendő, szülő vagy testvér is bevonható adóstársként.
Jöhetnek az adóstársak
Erre jó eséllyel szükség is lesz az igénylők egy részénél, ha a legmagasabb, 50 millió forintos hitelt szeretnék felvenni, amelynek havi törlesztőrészlete új lakásnál kerekítve 237 ezer, használt lakásnál pedig több mint 292 ezer forint. Ehhez képest a hivatalos adatok szerint a 20–29 évesek havi nettó átlagkeresete 468 ezer, a harmincas korosztályba tartozóké pedig 558 ezer forint volt az idei első félévben. Így az igénylők egy része önállóan nem feltétlenül felel meg a jövedelemarányos törlesztőrészletre vonatkozó szabálynak.
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervek szerint a lakás-előtakarékoskodás is állami ösztönzést kap: az első öt év befizetéseihez 10 százalékos, a hatodik évtől 20 százalékos állami kiegészítés járna. Akinek a hiteltörlesztés mellett megtakarításra is marad lehetősége, annak a lakástakarékpénztár különösen hasznos lehet. A felhalmozott összeget később a lakáshitel előtörlesztésére is fordíthatja, így a kedvezményes hitel mellett az előtakarékossághoz kapcsolódó állami támogatást is kihasználhatja.
A Netriskről:
Az 1994-ben alapított társaság 2001-ben Magyarországon elsőként tette lehetővé a biztosítások összehasonlítását és megkötését az interneten. A Netrisk Magyarország azóta piacvezető az online biztosításközvetítés piacán, regisztrált ügyfeleinek száma meghaladja az egymilliót. A biztosítások megkötése során teljes körű ügyintézést nyújtó szolgáltató a kötelező biztosításon kívül a biztosítók casco, utas-, lakásbiztosítási termékeit is forgalmazza a www.netrisk.hu portálon keresztül.
A Netrisk tevékenységi köre 2016 áprilisában távközlési szolgáltatások (televízió, internet, telefon, mobiltelefon) összehasonlítását az ügyfelek, valamint külső érdeklődő számára is lehetővé tevő szolgáltatással bővült. Működésének további pilléreként pedig a társaság 2018 decemberétől immár használtautó-hirdetési platformot is üzemeltet.
Az organikus növekedés mellett a Netrisk gyarapodásában jelentős szerepet játszanak az akvizíciók is: a társaság 2019-ben felvásárolta a Biztosítás.hu-t, 2020-ban pedig folyamatos nemzetközi terjeszkedésbe is kezdett: elsőként a cseh és szlovák online biztosításközvetítői piacon az egyik vezető pozíciót birtokló Klik tulajdonosává vált, 2021 áprilisában a cseh Porovnej24.cz és a szlovák Netfinancie.sk felvásárlásával erősítette jelenlétét az említett piacokon, míg 2021 szeptemberében az Edrauda.lt megszerzése nyomán a litván piacon is megvetette a lábát. A terjeszkedés legutóbbi lépéseként pedig 2022 februárjában az osztrák durchblicker megvásárlásával immár Ausztriában is megjelent a Netrisk-csoport, míg 2023-ban a Bauer Media Group online összehasonlító oldalai, a lengyel Rankomat.pl, a cseh Epojisteni.cz és a Srovnejto.cz, valamint a szlovák Superpoistenie.sk csatlakoztak a gyorsan növekvő Netrisk Csoport portfóliójához.








