2026. 10. 15. csütörtök

Teréz

1 EUR 363 HUF
1 GBP 431 HUF

Kultúra

Lapértesülés: meghalt Komár László
Meghalt Komár László énekes szerda hajnalban - olvasható a hvg.hu portálon, illetve a Blikk online kiadásában. A Blikk szerint a 67 éves énekes már évek óta súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szen…
Aradi vértanúkra emlékeztek Bükkábrányban
Tóth Erika történelem tanár tolmácsolta a nemzeti megemlékezés ünnepi sorait az iskola aulájában az aradi vértanúk ünnepén. A hangulatos múltidézést követően a minisztérium ajándékát: a Nemzeti hit…
Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérem
A Miskolci Egyetem docense, Dr. Kirs Eszter vehette át az idei Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérmet és ösztöndíjat. Október 11-én adták át Budapesten a Herczegh Géza özvegye által létrehozott a…
Öregember nem vénember
Bár korszakalkotónak azért semmiképpen sem nevezhető, az emberiség fikcionális jövőbeli, űrben vívott háborúit új, és talán meglepőnek is mondható szempontból mutatja be John Scalzi a Vének háborúja c…
Háy-programsorozat a miskolci színházban
AZ ÉVAD SZERZŐJEHáy-programsorozat indul a Miskolci Nemzeti Színházban Háy János, a Miskolci Nemzeti Színház 2012/2013-as évadának kortárs magyar szerzője egy érzelmes ember: verset, prózát, drámát…
A mi iskolánk is nyerhet!
Comenius és Leonardo pályázati lehetőségekről MiskolconMiskolcon tart információs napot a Tempus Közalapítvány október 18-án. Az Európai Unió legjelentősebb oktatási és képzési pályázatait kezelő szer…
Meghívó fotókiállításra
A cipődoboz dicsérete…Cipődoboz. (esetleg csizmás, vagy bakancsos)Ne tagadd Neked is van otthon.Minden rendes családban van.Lenni kell! No nem cipőnek, annak minek, azt lábon hordod,nem dobozban.De…
Emlékkiállítás Mezey István tiszteletére
„A régi görög mondás alapján azt vallom: a tehetséget kapjuk, a tudást pedig meg kell hozzá szerezni. Mióta az eszemet tudom, azóta számomra csak a rajzolás és a festés létezik. Nem tudom, milyen lehe…
Zene Világnapja
Október 1-je a Zene Világnapja. A jeles nap tiszteletére a mezőkövesdi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény hangversenyt rendezett szeptember 28-án. Közel négy évtizede, egészen pontosan 1975-től ün…
Széchenyi-nap
Az iskola névadójára, Széchenyi Istvánra emlékeztek szeptember 21-én a mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskolában. A szeptember 1-jétől az Egri Egyházmegye fenntartásában működő Sz…
Természettudományos verseny – középdöntő
Folytatódik az országos természettudományos vetélkedő, itt vannak a döntősök! Szombaton az ország öt pontján zajlott és rendkívül izgalmasan alakult az integrált természettudományos verseny középdöntő…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés