2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF

Kultúra

Szimfonikus felfedezések
Szenzációsan fiatal előadót köszönthetünk a Miskolci Szimfonikusok estjén: Berecz Mihálynemrég még csodagyerekként kápráztatta el a közönséget, lassanként azonban kiforrottművészt tisztelhetünk benne.…
Páratlan helyzetek
című FOTÓKIÁLLÍTÁS várja a  Holdam udvarba látogatókat. A megnyitón Zámborszky Eszter,  a Holdam Egyesület egyik vezetője beszélt az egyedülálló anyák gondjairól. Barta M. Viola színművész…
Középiskolai igazgatók a Miskolci Egyetemen
A Miskolci Egyetem vezetése és a térség középiskoláinak vezetői, illetve képviselői közös munkadélutánon vesznek részt minden évben, így ebben az évben is. A már hagyományos találkozásokon a térség ok…
Harminc százalékkal több néző a MÜHÁ-ban
A Művészetek Háza 2014/15-ös évadának értékeléseSikeres évadot zárt a Művészetek Háza, amely a változatos eseményekben és az emelkedő nézőszámban is megnyilvánul. A 2013/14-es évadhoz képest 2014/15…
Országos Könyvtári Napok…
...rendezvényekkel, akciókkal, meglepetésekkel Miskolcon is Ismét ez lesz a megbocsátás hete, amikor Miskolc város könyvtára elengedi a késedelmi díjat. Ez a legnagyobb kedvezmény hete, amikor mindös…
Készül a digitális Erőmű Ózdon
KÉSZÜL A DIGITÁLIS ERŐMŰSzerdán ünnepélyes keretek között mutatták be a "Kulturális GPS - Nemzeti Kulturális Térinformációs Rendszer Szolgáltató és Tanácsadó Multifunkcionális Módszertani Központ” (Di…
Tűzvarázs Miskolcon
Az idén a norvég Edvard Grieg (1843–1907) Ősszel címet viselő koncertnyitányánakmelódiáival (op. 11) indul útjára a Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenyévadánakbérletes ciklusa, amely hagyományosa…
Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás
A közfoglalkoztatás értékeit hivatott bemutatni a Közfoglalkoztatási Kiállítások rendezvénysorozat, amely a megyei rendezvények mellett – az idén először – országos keretek között is megvalósul. A Be…
2016-tól működhet az ózdi digitális központ
MTI - A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet ózdi központját november végén adják át, ezután álláspályázatokat hirdetnek. November végére készül el a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és …

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp