2026. 07. 25. szombat

Kristóf, Jakab

1 EUR 362 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Szimfonikus felfedezések
royal_magazin_PNG

Szimfonikus felfedezések

Szenzációsan fiatal előadót köszönthetünk a Miskolci Szimfonikusok estjén: Berecz Mihály
nemrég még csodagyerekként kápráztatta el a közönséget, lassanként azonban kiforrott
művészt tisztelhetünk benne. A koncert után nyolc nappal tölti be tizennyolcadik életévét, de
már eddig is számos magyar zenekarral lépett fel szólistaként, többek közt Kocsis Zoltán is
meghívta közös zenélésre.

Az est műsorán a klasszikus repertoár állandó darabjai kaptak helyet: Rossini egy komoly
operához írt, ezért meglepően vidám és vérpezsdítő nyitánya, Beethoven hősi korszakának
jellegzetes zongoraversenye, valamint az ő árnyékából nehezen kilépő Brahms több mint két
évtizeden át komponált, a hallgatót a sötétségből a fénybe vezető remekműve. A zenekar és
karmesterének kapcsolata hosszú évtizedekre nyúlik vissza, azonban csak 2014 nyarán vált
szorossá: ekkor lett Gál Tamás a hivatásos zenekarként 1963 óta működő miskolci együttes
művészeti vezetője. A magyar zenei élet tevékeny tagjaként nagy sikerű előadások fűződnek a
nevéhez. Kiérlelt, letisztult, spontán érzelmektől áthatott, de a legapróbb részletekig átgondolt
produkcióival számos alkalommal érdemelte ki a magyar közönség lelkes tapsát.
A koncertet 18.30 órai kezdettel, Előhang címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő
művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra
jeggyel rendelkezők.

MŰSOR:
Rossini: Tell Vilmos – nyitány
Beethoven: c-moll zongoraverseny op. 37
Brahms: I. (c-moll) szimfónia op. 68
VEZÉNYEL:
Gál Tamás
KÖZREMŰKÖDŐ:
Zongora: Berecz Mihály

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés