2024. 07. 22. hétfő

Magdolna
1 EUR 391 HUF
1 GBP 464 HUF

Ördögi kavalkád a színpadon

Budapesti Operettszínház idei ötödik nagyszínpadi bemutatójául Tamási Áron Ördögölő Józsiásának zenés színpadi adaptációját választotta. Amikor helyet foglaltam a sajtóbemutató kezdete előtt, szinte csak annyit tudtam, hogy egy rockoperett műfajú mesét fogok rövidesen megtekinteni – ennél számottevően több információnak ezúttal szándékosan nem néztem utána. És bár az előadást követően még nem egészen tudtam hova tenni a látottakat, most, néhány nappal később azonban már azt mondom: igen.

De azért kezdjük a problémákkal…
A darab összességét tekintve két nagyobb gondom volt. Ebből a jelentősebb a szövegekre vonatkozott. Egyrészt a dalszövegek néha erőltetettnek hatottak, másrészt nem mindig lehetett eldönteni, hogy kiknek is szól ez a mű. Tény, hogy nagyon nehéz feladat olyan gyermekdarabot alkotni, mely egyúttal nemzeti érzelmű tartalmat is közvetít; azért például az, amikor az egyik ördög a Tündérország királyi udvarában végbement „reformokról” beszél, kissé illúziórombolón hat. Egy gyermek aligha fogja érteni, egy felnőtt pedig feltehetően nem azért ül be egy mesedarabra, hogy ott is a hírműsorokban használt kifejezések köszönjenek vissza.

Emellett pedig, bár tény, hogy az eredeti mű, valamint az általános tündérvilág-körítés is okot ad erre, néha az a műfaj- fény- és színkavalkád, amelyet az alkotói csapat megteremtett, egyszerűen „sok”. A zenére ez nem igaz, hisz Tolcsvay László ízlésesen kevert egymás mellé népi, klasszikus és rock-jellegű elemeket, a jelmezek esetében azonban nem sikerült mértéket tartani. A látványos koreográfia, és Somogyi Szilárd megszokottan túlzó rendezése azonban ezúttal illik a Tamási Áron által ábrázolt világhoz.

A címszerepet alakító Kerényi Miklós Máté ismét kellemes csalódás volt. Ugyan továbbra is meggyőződésem, hogy nem egy hősszerelmes alkat (kíváncsian várom a Ghostot…), de ezúttal hitelesen formálta meg az alulról felkapaszkodó nép egyszerű fiát, akibe a királykisasszony első látásra beleszeret (és viszont)… Tánctudásához eddig sem férhetett kétség, és hangilag is rengeteget fejlődött az évek során, így megérett a főszerepre az ilyen, népi témájú, táncosabb jellegű darabokban.
Vágó Zsuzsinak már nem ismeretlen a naiva-szerepkör, így ismét jól formálja meg a szőke királykisasszony karakterét. Bár túl sok minden nem derül ki a Jázmina nevet viselő lányról (egy mese főhősnőjének sajnos nem feladata túl konkrétnak lenni). És bár a miskolci születési színésznő csak Dancs Annamária műtéte miatt „lépett elő” az első szereposztás művészei közé, így elsősorban nem a többiekkel próbált, összeszokatlanságnak azonban csupán néhány strófánál volt jele.

Személy szerint örülök, hogy Mészáros Árpád Zsoltra, aki Bakszén, az ördögherceg szerepében tűnt fel, végre ismét nagyon pozitív jelzőket használhatok. A MÁZS művésznevű musicalszínész hangi kvalitásaihoz ugyan nem férhetett eddig sem kétség, de az utóbbi időben szerepei egyre-másra egy olaszos dzsigolóra hajaztak – akár a Miss Saigon Professzoráról, akár a Rebecca Favelljéről, akár az Elisabeth Luchenijéről volt szó. Most végre sikerült újszerűen, egyszerre „ijesztően” és humorosan megragadnia karakterét, melyhez még a nála szintén visszatérő elemként megemlíthető, lassú, morgós beszéd is illett.

Ami a kisebb szerepeket illeti, Földes Tamás szenzációs Lámsza szerepében is. Még egy premier előtti előadáson is annyi „pluszt” adott hozzá a szenilitása miatt amúgy is komikus tündérkirály karakteréhez, amennyi hónapok-évek alatt szokott belekerülni egy-egy darabba. Egyszerűen nem értem, hogy nem kapott még legalább Jászai-díjat… Drámai szerepeket tökéletesen old meg, komikus karakterekben egyenesen lubickol, legyen szó zenés darabról vagy prózáról, musicalről vagy operettről, még soha semmiben nem láttam átlagon alulinak. Mi ez, ha nem kiváló színművészi teljesítmény? És ha ez nem lenne elég, emellett dalokat ír, tanít – és még ki tudja, miket csinál…

Kékovács Mara aranyos „jó” (bár a szőke hajtincsei megérnének egy mesét…), Peller Anna remek „intrikus”, Nádasi Veronika ismét kiváló „bölcs” (remek választás az Elfújta a szél Mammyjének). Ami a férfiakat illeti, Pálfalvy Attila nagyon vicces udvarmester, Németh Attila tekintélyes pokolmester, Peller Károlyt pedig annak ellenére is dicséret illeti az egyik ördög szerepének megformálásáért, hogy hangilag nagyon érezhetően nem fekszenek neki a rockosabb, mélyebb dalok.

Összességében tehát, ha túlságosan fokozott jelzőket nem is érdemel, az biztos hogy ha jegyet váltunk az Ördögölő Józsiásra, egy korrekt meseszerű darabot tekinthetünk meg. Személyes kedvencemmé nem válik (nem mintha én lennék a célközönség…), és az is biztos, hogy még van hova érnie, de a célközönség számára egyszer abszolút élvezhető, kellemes kikapcsolódást nyújtó előadás hozott létre az Operettszínház.

Dicsuk Dániel
Fotós: Telegdi Adrián

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek