2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Operába megy a Republic
Operába megy a Republic

Operába megy a Republic

Operába megy a RepublicA Bartók+ Miskolci Nemzetközi Operafesztivál büszkén jelenti be idei rendezvénysorozatának egyik legkülönlegesebbnek ígérkező koncertjét. Az elmúlt két évtized egyik legsikeresebb magyar rockzenekara, a Republic együttes ad koncertet az Opera-Rock Show keretében szimfonikus zenekar kíséretében. Az előadás címe „A gondolat színei, Klasszikus művek és a jelenkor Republic dalai” lesz, és ezen a zenekar a Road 67 Symphonic Orchestra közreműködésével mutatja be a kifejezetten erre az alkalomra összeállított zenei programját.

A különleges előadás ugyanis két részből áll majd: az elsőben a Republic olyan klasszikus szerzők darabjainak átíratát, a saját stílusuknak megfelelő változatát adja elő a szimfonikusok kíséretével, mint Mahler, Maurice Jarre, Paganini, Hacsaturján. A második részben saját dalaik áthangszerelt, szimfonikus zenekari közreműködéssel előadott változatai következnek. Már ennyi leírásból is kiderülhetett, hogy a Republic rajongói június 11-én, pénteken este fél 9 órától a miskolci Jégcsarnokban egy olyan koncertet láthatnak, amelyet ebben a formában még soha, sehol nem mutattak be. A zenekar tagjai már hetek óta dolgoznak a zenei programon, és úgy érzik ez az előadás lesz fennállásuk 20 éves évfordulójának egyik megkoronázása.

Jegyek a Ticket Express honlapján (www.tex.hu), jegyirodáiban (az országban több, mint 300 helyen) és az Eventim hálózatában kapható. A jegyek május 15-ig jelentős kedvezménnyel vásárolhatók meg 3900 forintért (utána pedig 4900 forintért), érdemes tehát minél hamarabb beszerezni azokat.

Talán nem túlzás, ha azt írjuk, hogy az idei év egyik magyar koncertszenzációjára várjuk a Republic rajongókat, illetve a különleges zenei csemegékre kíváncsi érdeklődőket Miskolcra!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp