2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Nőkön és nőkkel előre

A Bel Ami, a szépfiú című regényt Guy De Maupassant legteljesebb művének tartják. Egyrészt, mert tükröt tart a 19. századi párizsi társadalom elé, nem kevés iróniával és szatírával ferdítve-színesítve a képet. Másrészt, mert a társadalomkritika mellett megmutatkozik kiváló lélekábrázoló-képessége is. A regény, melynek népszerűségét mutatja, hogy már több filmváltozatot is megélt, a mai napig nem vesztette el aktualitását. Hogy pontosan miért is? Mert a karrierizmus, az ambíció, a korrupció, a manipuláció és az erkölcsösség kérdésköre időtlen: kortól-korszaktól függetlenül üzenetet hordoz.

A történet Párizsban, a felső középosztálybeli vezető újságírók körében játszódik. A paraszti sorból származó, tanulni nem akaró Georges Duroy három éves algériai katonai szolgálata után hat hónapot tölt el Párizsban hivatalnokként. Majd egy korábbi osztálytársa, Forestierrel való véletlen találkozás kinyitja előtte a sajtó kapuját, amelyen belépve rövidesen a főszerkesztői pozícióig küzdi fel magát, a társadalmi és vagyoni felemelkedést tartva szem előtt egyedüli célként.

Tehetség hiányában, kezdeti sikereit Forestier felesége alapozza meg, aki nem kevés segítséget nyújt Duroy-nak a cikkírástól kezdve egészen a színfalak mögötti politikai információk megszerzéséig. Madame Madeleine kapcsolati tőkéje révén hamarosan a politikai élet aktív részesévé, és más nők ágyasává válik.

Innentől nincs megállás, Duroy-t elkapja a gépszíj: becsvágyón egyre feljebb igyekszik törni, nevének tekintélyt, presztízst adva. Remekül alkalmazza a „cél szentesíti az eszköz” elvet: a nők nem jelentenek többek számára a szórakozásnál és élvezetnél, akiket játékbabákként használ érdekeinek érvényestésítéséhez. A tét is növekszik idővel, ahogyan egyre feljebb jut a létrán, amiért Duroy nem kis rizikót is hajlandó bevállalni, miközben bábmester módjára mozgatja figuráit megálmodott élete színpadán.

A Bel Ami, a szépfiú cselekménye láthatóan nem kevés fordulatot, izgalmat tartogat. A jellemábrázolás- és kidolgozás remek, és korhű képet kaphatunk a 19. század Franciaországának módosabb társadalmi rétegéről is. Továbbá, Maupassant írói stílusa gördülékenyen viszi előre az olvasót a lapozásban. A politika és a zsurnalizmus kapcsolata, valamint a hatalom- és vagyonszerzés által motivált emberi viselkedés feszegetése pedig már önmagában érdekfeszítő téma, nemhogy egy társadalomkritikai regény keretein belül bemutatva.


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…