2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Fejlődés önmagunk árnyékában

Kezd bonyolódni-forrósodni a helyzet Szurovecz Kitti Fényemberek trilógiájának második részében. Az még hagyján, hogy az esetlen, szürke Jane-ről bebizonyosodik, hogy minden, csak nem hétköznapi, és kap egy második esélyt az életre. De hogy Amphibia lévén enyhén szólva is népszerű keresett árucikké válik a képességek piacán, és ráadásul közben természetesen magánélet terén sem kerek minden – az már több a soknál. De úgy őszintén: ki mondta, hogy könnyű a tinédzserélet az, pláne, ha még a világ egyensúlya is a mi vállunkat nyomja?

Jane élete fenekestül felfordult Chrisszel való találkozása óta. Jelenleg felhőtlen boldogságban telnek napjaik: Jane tanul, dolgozik, tanulja-tapasztalja új képességeit (szegényt lehet is sajnálni a gyorsaság vagy a Duracell Nyuszit is leköröző energia miatt), Chris pedig színházi díszletkészítőként teszi magát hasznossá. Derűjükre bórút a sors úrnője hoz: hangja jelzi, hogy minden jónak vége szakad egyszer, azaz a normális, halandó életre kapott egy év hamarosan lejár. Nos, ilyenkor a normális talán az lenne, hogy a hátralevő időt kettesben töltik el. Ehelyett Chrisnek hirtelen eszébe jut hiányzó családja, akik előtt egyébként is már jó ideje villogni szeretne barátnőjével.

A lány nehezen bólint rá a családi összeröffenésre – és utólag ki is derül, hogy ellenérzete nem volt hiába, ugyanis előkerül Chris volt neje, aki jött, látott és visszaszerzett. Világosabban: a szabadságra küldött fényemberünk lecseréli Jane-t Keirára. Egyébként a slusszpoén, hogy randiprogramok terén Chris nem bizonyult túl kreatívnak: a pár nyarat Chris felesége és fia, Adam keresésével töltötték. Jane-t ezután romokban hever, és sebzett őzikeként a bizonytalanság, döntésképtelenség sötét erdejében hol a Sötétek, hol a Fényesek felé veszi az irányt. Vajon elég erős ahhoz, hogy ellenálljon a sötét oldal csábításának…? És bár a feltett kérdések sablonosak, a történet nem feltétlenül az.

Nos, A fény árnyéka megítélése kétes. A történet sodrása lassult: fordulatok persze még vannak, de kevesebb wow-élményt hagynak maguk után A cselekmény meg hasonlít egy puzzle-ra, aminek kirakása éppenséggel már ott megbukik, hogy nem minden darab nem illeszthető egymáshoz. Magyarán: sokat akar a szakra, de talán mégsem bírja a farka, és a következetesség (ami a történet idővezetésében, és az ok-okozati összefüggésekről való megfeledkezésben mutatkozik meg) is hiányzik. (Addig ezzel nincs is probléma, míg az olvasó beéri a különféle csodalényekkel-és képességekkel.) A könyv végén pedig egy-egy szál nem elvarródik, hanem szinte szabályosan és szabályszerűen még tovább tépődik, megválaszolatlanul hagyva pár kérdést.

A fény hagyatékához képest a karakterfejlődés tetten érhető – aminek irányát összességében mindenki ítélje meg maga a saját belátása, ízlése alapján –, s jellemző rájuk az életkorukkal járó sajátosságok: az érzékenység, az elérzékenyülés, valamint a nem várt, és a valótlantól és hitelestől kicsit távol eső döntések és reakciók – így szeszélyes-szentimentális kéretik türelemmel túlkapásaikhoz hozzáállni.

A Fényemberek-trilógia befejező részét mindezekkel együtt is hiba lenne leírni előre, hiszen a sorozatkezdő kötet összességében jól sikerült, és Szurovecz Kitti írói stílusa azért megteremti a gördülékeny olvasás lehetőségét, még a jelzői túlzások és az a szereplők szájába időnként oda nem illő szavak, mondatok ellenére is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek