2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Nemes A Cél- miskolci konferencia

Nemes A Cél- miskolci konferencia

2018. november 13-án munkavédelmi és munkaegészségügyi konferencia megrendezésére került sor a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása ágazatokban működő munkáltatók és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek képviselői számára. A  NEMES A CÉL – Közös érdekünk a munkahelyi egészség és biztonság! című program keretében megvalósult szakmai regionális eseményen a résztvevők részletes tájékoztatást kaptak a program eddigi eredményeiről, és szakmai előadásokat hallgathattak meg az ágazatot érintő munkaegészségügyi és munkabiztonsági témakörökben. A konferencia alkalmával bemutatásra került egy ágazatspecifikus applikáció is, amely segítséget nyújt a munkabalesetek még szakszerűbb kivizsgálásához.

A rendezvényt Spieglné Balogh Lívia, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke nyitotta meg. Köszöntő beszéde után rövid összefoglalóban ismertette a ’NEMES A CÉL – Közös érdekünk a munkahelyi egészség és biztonság! című pályázat eredményeit, elmondta, hogy sikeresnek tartja a projekt megvalósulását és hangsúlyozta, az is egy fontos eredmény, hogy az három, munkaadói és munkavállalói konzorciumi partner együttműködésében valósult meg.

A délelőtt további részében a munkavédelem és munkahelyi egészség témakörében hallgathattak meg előadásokat a résztvevők. Elsőként a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása ágazatra jellemző  munkabalesetekről és megelőzésük lehetőségéről adott részletes képet a téma szakértőjeként Dr. Koch Mária, aki rávilágított, hogy a kellő körültekintéssel és a megfelelő hozzáállással a munkabalesetek megelőzhetők és azok száma nagy mértékben csökkenthető.

Ezt követően Dr. Szabó Erika, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának vezetője a munkavédelem helyzetét és az ide vonatkozó ágazat tapasztalatokat tekintette át előadásában.

Ezt követte Dr. Erősné Dr. Bereczki Edit munkaegészségügyi szakértő, aki az ágazatra jellemző egészségügyi veszélyek kockázatára hívta fel a hallgatóság figyelmét, külön kiemelve a fémipari munkakörnyezet egészségkárosító kóroki, tényezőit, a foglalkozási megbetegedések előfordulását, és azok jellemzőit, konkrét eset ismertetésekkel.

Az előadásokat Dr. Dudás Katalin munkaügyi szakértő prezentációja zárta, aki „A bekövetkezett munkabalesetek esetén fennálló párhuzamos felelősségek hatása a jogkövetésre” című elődásában bemutatta a munkavédelmi törvény jellegzetességeit, kiemelve a munkáltatói kártérítési felelősség jogi aspektusait.

Az esemény zárásaként a szakértők és a hatóság képviselői kötetlen kerekasztal beszélgetést folytattak az ágazatot érintő munkavédelmi és munkaegészségügyi kérdésekről, melyek nagy aktivitást váltottak ki a hallgatóság részéről.

A projekt honlapján – https://nemesacel.com – videókkal, plakátokkal, leaflettel, e-guide-dal,  kidolgozott applikációval, valamint on-line tanácsadással nyújtanak támogatást a mindennapi munkához nemcsak a munkavállalóknak, a munkáltatóknak, hanem a munkavédelmi képviselőknek és szakembereknek, valamint a téma iránt érdeklődőknek.

„A szakértő válaszol” című rovat decemberig folyamatosan aktív, munkajogász válaszol a feltett kérdésekre, melyekből anonim válogatás is elhelyezésre kerül a projekthonlapon.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp